A háborús bűncselekmények miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić, a boszniai Szerb Hadsereg egykori parancsnoka pénteken reggel élő adásban jelentkezett be telefonon a Happy TV adásába. Az eset miatt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) úgy döntött, a következő egy hónap során felvételt készít az elítélt Mladić beszélgetéseiről.

A kormányközeli Happy TV péntek reggeli műsorának vendégei között volt Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke (akit háborús bűnökért szintén felelősnek talált a Hágai Nemzetközi Törvényszék), Darko Mladić, az elítélt tábornok fia, valamint Pavel Dorohin, az orosz Duma képviselője is. A beszélgetés egy pontján Darko Mladić telefonon felhívta az apját, aki ezt követően a televízió nézőihez is intézett néhány mondatot.

„Csókol benneteket Ratko papa”- kezdte a bejelentkezést a hágai elítélt, majd arra kérte Vojislav Šešelj, hogy látogassa meg, mert ismét szeretne vele sakkozni ( korábban ugyanis, állítása szerint, csúnyán megverte a játékban a radikális politikust).  Mladić azt is közölte, a radikálisok vezérének nem ártana kicsit lefogynia. Vojislav Šešelj fiának azt üzente, hogy jobb ember és politikus lesz, mint az apja, ahogy a saját fia is jobb nála. Végül Pavel Dorohinhoz oroszul szólt, és figyelmeztette, hogy Moszkva kövesse figyelemmel a NATO lépéseit, mert a katonai tömb egyre jobban terjeszkedik Oroszország felé.

A Balkán mészárosának is nevezett egykori parancsnok telefonját a MICT a következő egy hónap során megfigyeli – közölte a bíróság, mert Mladić nem kért engedélyt a telefonos bejelentkezésre. Emellett a bíróság arra szólította fel a scheveningeni börtön vezetését, hogy elemezzék ki Ratko Mladić azon beszélgetéseit, amelyeket az utóbbi egy hétben napban rögzítettek.