Az elmúlt években egyre több külföldi beruházás valósult meg Szerbia-szerte. Kedvező beruházási feltételeket igyekeznek biztosítani köztársasági, tartományi és önkormányzati szinten is. Szabadkán is több ezren dolgoznak már a kisbajmoki ipari zónában található külföldi cégekben. A település 8 évvel ezelőtt nyerte el a befektető-barát város címet. Az ilyen jogosultsággal rendelkező önkormányzatokba átlagosan 7 külföldi beruházás érkezik évente, míg a többibe mindössze három. Legutóbb egy olasz műanyafeldolgozó üzem fektetett be az észak-bácskai városban.

A településen és környékén megvalósuló új beruházásokról Újhelyi Ákos, a városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja beszélt a Pannon Televízió Közügyek című műsorában.

„Elsősorban az teszi érdekessé az itt megjelenő és érdeklődő cégeket, hogy olcsó és minőségi munkaerőt tudnak találni. Jelenleg Szabadkán körülbelül 10 ezer munkanélkülit tartunk nyilván, és ezekből elég nagy merítésük van a különböző cégeknek. A legújabb cég, amelyik érdeklődik nálunk, az a Boysen németországi autókipufogógyár, velük folytatunk megbeszéléseket, most mérik fel a terepet, elemzik a költségeket, és amennyiben megfelelőnek találják, akkor lehet számítani rá, hogy letelepednek nálunk.”

Fotó: pannonrtv.com