Összesen 21.215-tel csökkent a munkanélküliek száma Vajdaságban – írta mai számában a Dnevnik című napilap. A hivatalos adatok szerint a múlt hónap végén 113.934-en kerestek állást a tartományban, és ennek több mint a fele nő. A foglalkoztatottak között ötszörös túlsúlyban vannak azok, akiket meghatározott idejű munkaszerzőséggel alkalmaznak, azokkal szemben, akiknek állandó munkaviszonyuk van.

Az év elején még 135.149 munkanélkülit tartottak nyilván Vajdaságban, ami azt jelenti, hogy tizenegy hónap alatt összesen 21.215-en találtak maguknak állást.

November végén a legtöbb munkanélkülit a dél-bácskai körzetben regisztrálták, 35.678 főt, majd sorrendben a dél-bánáti következett 23.069-el, Szerémségben 15.589, Nyugat-Bácskában 13.475, Észak-Bácskában 8.076, az észak-bántái körzetben pedig 7.553 álláskeresőt tartottak nyilván.

A vajdasági munkanélküliek közül 19.732-en kevesebb mint három hónapja vannak állás nélkül, 10.315 fő esetében pedig három és hat hónap közötti a regisztrált várakozási idő. Összesen 6.605-en vannak olyanok, akik több mint fél éve vesztették el állásukat, de még nem szerepelnek kilenc hónapja a nyilvántartásban. Háromnegyed év és egy esztendő közötti ideje 5.798-an várnak arra, hogy egy reggel munkába mehessenek.

Összesen 13.410 személy hivatalosan már több mint egy évtizede nem dolgozik, a nyilvántartásban pedig hatezerszáz ember szerepel, aki több mint nyolc esztendeje maradt munka nélkül.