Nem mindenki néz ugyan a tévét, de az előfizetést ki kell fizetnie annak is, akinek nevére egy farmon működő villanyóra van bejegyezve. Így hát a tehenek, szamarak, malacok és csirkék után is ki kell fizetniük az egy évre előirányzott sarcot – panaszolták el mezőgazdasági termelők a B92-nek. Az előfizetési díjat ugyanis minden esetben a villanyóra leolvasása után adják hozzá a számlához, és ez vonatkozik az önálló mérőműszerrel felszerelt mezőgazdasági létesítményekre is.

A dimitrovgradi Sergej Ivanov arról beszélt a portál munkatársnak, hogy tőle kétszeresen hajtják be a tévéelőfizetést, ugyanis azt kiszámlázzák neki a falusi házára és a hozzá tatozó, külön villanyórával működő istállóra is, amelyben szamarakat tart.

„Ismerek olyan termelőt Szabadka környékén, aki huszonegy hektáron gazdálkodik, gyümölcsösei vannak, almát termel, a legmodernebb technológiákat alkalmazza, a hálózatra van kötve, mindent elektromosan működtet, még a nedvességet cseppenként adagoló locsolórendszert is” – mesélte Miladin Ševarlić professzor a Politika című napilapnak nyilatkozva. Mint mondta, a példaként említett termelőnek hét mélyfuratú kútja van a földjein, amelyekhez így hét villanyóra tartozik, ami azt jelenti, hogy havonta hétszeresen fizettetik meg vele a tévéelőfizetést.

A szakember a rendszer másik hátrányosságaként említette, hogy az előírt díjat egész évben fizetni kell, holott a locsolórendszereket, amelyeket ezekről a villanyórákról működtet, az érintett termelő csak évente maximum három és fél, legfeljebb négy hónapig használja. Így tehát sokkal több díjat szednek be tőle, mint amennyi ideig az alapszolgáltatást igénybe veszi.

A szolgáltatóhoz azonban hiába mennek panaszra a termelők, az Elektroprivreda Srbije nevű cégnek ugyanis nincs döntési jogköre, tulajdonképpen nem tehet semmit, azon kívül, hogy a villanyórák száma alapján behajtja a tévéelőfizetési díjat. A törvény értelmében ebben a kérdésben a Szerbia Rádió és Televíziót, Vajdaság területén pedig a Vajdasági Rádió és Televíziót lehet megkeresni, mentességet is csak ezek a közvállaltok adhatnak.

Ha pedig valamelyik termelő úgy döntene, hogy egy háromezer dináros villanyszámla után százötvennel kevesebbet fizetne be – amennyi a tévéelőfizetés ára – a szolgáltató ezt díjhátralékként könyvelné el, mintha nem fizette volna ki az elfogyasztott elektromos energia teljes ellenértékét. Ez azért történhet meg, meg a tévéelőfizetés nem szerepel külön tételként a számlán, az a végösszeg részét képezi, így nem lehet kibújni a megfizetése alól.

Ebből pedig az következik, hogy az adósnak a tévéelőfizetés összegével csökkentett befizetései nyomán még kamatot is kellene fizetnie a meg nem térített összegre. Ahogy a B92 összegezte a lehetőségeket: ebben az esetben drágább lenne a leves, mint a hús.