Vasárnap délután óta szünetel a vasúti közlekedés a Karlovački Vinogradi és a Čortanovci állomások közötti szakaszon történt csuszamlás miatt – közölte a 021.rs hírportál. Az említett szakaszon vasárnap 17:35 óta nem járnak a vonatok.

„A Bécsből érkező nemzetközi szerelvény az éjszaka Újvidéken futott be, onnan vonatpótló buszokkal szállították tovább az utasokat” – írta közleményében a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat.

A Šidből Újvidékre tartó vonat vasárnap éjszaka csak Čortanovci állomásig vitte az utasokat, ellenkező irányban csak is innen indult a szerelvény, ezen a járaton Čortanovci és Újvidék között nem közlekedtek a vonatok. A 19:53-kor Belgrádból Szabadkára induló szerelvény is a Čortanovci állomásig szállította az utasokat.

A vállalat korábbi közleményében azt írta, hogy az egységeik a terepen vannak és a probléma elhárításán dolgoznak.