Aleksandar Vučić elutasította Ramush Haradinaj állítását, hogy a Belgrád és Pristina közötti dialógus jelenlegi helyzetéért Federica Mogherini uniós főképviselőt terheli a felelősség, közölte szerdán délután honlapján a Vajdasági RTV.

Vučić szerint Mogherini egyik felet sem pártolja, de nem lehet felelősnek sem tekintetni, ugyanis a párbeszéd kizárólag Belgrádon és Pristinán múlik.

Az államfő reményét fejezte ki, hogy a koszovói fél a jövőben megérti, hogy erőszakos és jogellenes intézkedésekkel semmit sem tud elérni.

Az államfő szerint a pristinai hatóságok azért álltak el a Belgrád ellen irányuló újabb intézkedésektől, mert valaki nyomást gyakorolt rájuk. Az elnök szerint ugyanígy kellett volna eljárni a szerb árura kivetett pótvámok esetében is.

Megismételte, hogy mindaddig, amíg a vámokat nem szüntetik meg, és amíg Pristina nem érti meg, hogy beszélgetésre és megállapodásra van szükség, nem folytatódhat a párbeszéd.

„A két fél, nem az EU határozza meg a tárgyalások menetét”

Maja Kocijančič, az Európai Unió szóvivője is reagált Haradinaj bírálatára. Ő arra emlékezteti a koszovói kormányfőt, hogy a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd elnöki szinten bonyolódik, és Federica Mogherini uniós főképviselőnek csak az a feladata, hogy közvetítsen ebben a párbeszédben.

A dialógus határidőnaplóját, gyorsaságát, mélységét és eredményeit a két fél határozza meg – tette hozzá.

Azt üzente, hogy az EU továbbra is azt várja Szerbiától és Koszovótól, hogy eleget tesz a párbeszédből eredő kötelezettségeinek.