A Magyar Országgyűlés megszavazta a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának, és az önként vállalt többletmunkának a lehetőségét. Az ellenzék szerint törvénytelen módon történt a szavazás. Sípolással, polgári engedetlenséggel igyekeztek megakadályozni az ülés levezetését.

Szerdán több mint 50 javaslatról tartottak szavazást a magyar parlamentben, köztük a közigazgatási bíróságokról, illetve a Munka törvénykönyvének „rabszolgatörvény” néven elhíresült módosításáról is.

Botrány a magyar Parlamentben! (Élő videó)

Az ellenzéki képviselők a szerdai ülés előtt elfoglalták a parlamenti pulpitust a túlóra törvény megszavazása előtt, írja a 444.hu. Kövér László a képviselői padsorok közül nyitotta meg az ülést, majd átadta Latorcai Jánosnak a szót. Az ellenzék pedig bevonult a Fidesz frakció elé, kisebb lökdösődés is kialakult a teremben, amire bevonultak a terembe Orbán Viktor testőrei.

Ellenzéki képviselők azzal próbálták megakadályozni a szavazásokat, hogy elállták az elnöki pulpitusra vezető utat. Latorcai János levezető elnök megpróbált ugyan felmenni a pulpitusra, de ezt megakadályozták, ezután Kövér László házelnök rövid felszólalása után a parlamenti patkóban lévő helyéről egy mobil mikrofonnal állt neki levezetni az ülést mintegy háromnegyed órás csúszással.

A fideszes képviselők az ellenzék folyamatos kiabálása, fütyülése és szirénázása közben rendre megszavazták a javaslatokat. Átment a vitatott egyházügyi törvény és a közigazgatási bíróságokról szóló javaslat is, végül pedig a Munkatörvény módosítása is. Ennek lényege, hogy az eddigi 250 óra helyett a jövőben évi 400 óra lehet a túlóra, ha erről a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodást köt. A törvény ezt hívja „önként vállalt túlmunkának”. Az ellenzék rabszolgatörvénynek nevezte el a jogszabályt, és többször is tüntetett ellene.

Egyébként az ellenzék szerint többszörös csalással zajlott a szavazás, mert anélkül is tudtak szavazni a honatyák, hogy a képviselői kártyájukkal igazolták volna magukat a szavazógépben.

Forrás: MTI, hvg.hu, RTV

Nyitókép: MTI / Máthé Zoltán