Hírül adtuk ma reggel az Indexre meg az MTI-re hivatkozva, hogy a magyar kormánynak mégiscsak túl drága lenne a Budapest–Belgrád vasúti pálya magyar szakaszának korszerűsítése, amit az elmúlt néhány év során számos miniszteri csinnadrattával kürtöltek többször is világgá.
A magyarországi ellenzéki sajtó eleve nem értette, minek akar kedvezni Kínának a kormány – ráadásul éppen egy titkosított kínai hitelből –, hiszen a két szomszéd főváros között (egyelőre) minimális a személyforgalom, a teherforgalom felturbózása pedig – első pillantásra – majdnem kizárólag Peking érdeke. Úgy látszik, hogy most már az oly sokszor Kínára mosolygó budapesti „selyemminiszter” is belátta, hogy ennyi pénzből (két év alatt 450 milliárd forintról 578-ra, majd 693-ra ugrott az ár) talán mégse.
A közpénzeket titkosító kormányoknak eleve nem lenne szabad egyetlen szavukat sem elhinni. Nem csoda, hogy az adatok hivatalos ferdítése vagy ködösítése a kormányellenes erőket is tévútra vezeti.
Az Index pl. ma reggel azt írta, hogy „A Budapest-Kelebia-vasútvonal 750 milliárdos felújítását 2017 novemberében jelentették be” – holott a Magyar Nemzet (és a Szabad Magyar Szó) abban a hónapban már arról tájékoztatott, hogy „a korábbi hangzatos ígéretek ellenére nem lesz semmi a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztéséből, egy sor tényező miatt igyekszik kihátrálni a magyar kormány vagy pedig a kínai partner a beruházásból”.
Az eredeti tervek szerint – amelyeket ki tudja, mikortól lobogtatják a kínaiak – a pálya magyarországi szakaszának 2017(!) végére el kellett volna készülnie…
Így lesz tehát a nagy keleti nyitásból nagy keleti bukás – de legalábbis megvezetés, ha már vonatoztatni (még sokáig) nem fognak bennünket.
Van azonban egy másik, emberibb vetülete is ennek a nagy magyar–szerb–kínai huzavon(atoztat)á(s)nak. Az Index ugyanis – korábbi számítások alapján – azt írja, hogy
“Azt az elejétől tudtuk, hogy nekünk, magyaroknak nem fűződik fontos érdekünk ehhez a felújításhoz.”
Nos, “nekik, magyaroknak” nyilván nem, de “nekünk, (vajdasági) magyaroknak” valami kis saját fontos érdekünk azért mégiscsak fűződne ahhoz, hogy Szabadkáról egy óra alatt Budapest közepébe lehessen jutni a jelenlegi négy órás rázkolódás helyett (hát még ha határ sem lenne!). Csakhogy a mosolygósan aláíró-fotózkodó selyemminisztereknek nem az a dolguk, hogy a kisemberek kis, de fontos érdekeit nézzék, hanem hogy a hithű oligarchák minél többet kaszálhassanak a (külföldi) beruházásokon.
Mert ha az is valódi érdeke lenne a magyar–magyar, netán a magyar-szerb hatalmi összeborulásnak, hogy a kisemberek minél könnyebben intézhessék ügyes-bajos dolgaikat határon innen és túl, akkor tucatnyi újabb kaput nyitnának – és azokat éjjel-nappal nyitva is tartanák – a szerb–magyar határátkelők mindegyikén, a fenti csillagászati összegek tízezrelékéből.
De nem ez történik, hiszen a határsorompókból és az ott szolgálatot teljesít(get)ő fináncokból meg pecsételőkből ugyanis nincsen oligarcha-gazdagodás. A nép meg le van sajnálva – vagyis meg van vezetve/vonatoztatva a selyemútnak csúfolt lópokrócon.
Nyitóképünk illusztráció (Fotó: Picabay)
