A belgrádi Danas című napilap kirendeltséget, vagyis helyben működő vajdasági szerkesztőséget nyitott szombaton Újvidéken. Dragoljub Draža Petrović főszerkesztő a megnyitóünnepségen elmondta: Ez a lap szerény hozzájárulása a szerbiai új munkahelyek megteremtéséhez.

Mi ennek a két munkahelynek a megnyitásával járulunk hozzá a foglalkoztatottság növeléséhez, és bízunk ebben, hogy ez is megerősíti majd az össznépi jólét fejlesztését, valamint az „aranykor” építését – fogalmazott a megnyitóünnepségen a főszerkesztő, amikor a Spensen átvágta az alkalmi szalagot.

Ugyancsak a Spensen, a megnyitóünnepség előtt akciót szerveztek a Danas támogatására. A rendezvény keretében megvásárolható volt a népszerű karikaturista, Predrag Koraksić, vagyis közismert nevén Koraks jövő évi falinaptára is Zlatno doba (Aranykor) címmel. A szerző egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.