„Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.”

Kőmives Kelemen, népballada

Egy év alatt harmadszor következett be pénteken éjfélkor részleges kormányleállás Amerikában Donald Trump szeszélye folytán. Hiába van ugyanannak a pártnak a kezében minden hatalom – sőt ezúttal még kétpárti egyezség is hiába jött létre –, ha egy kutyaszorítóban toporzékoló dilettáns politikus szavára nem lehet adni. Az USA történetében ez a 21-ik kormányleállás, amiben Trump csúcsot döntött.

Előző este Trump még azt mondta, hogy aláírja, amiben a Kongresszus két háza (és két pártja) egyetért. Meg is született a törvény ( a Szenátusban egyhangúlag!), csak alá kellett volna írni. Ám az elnök másnap reggelre megmakacsolta magát és aláírás helyett bekérette saját pártjának vezetőit, hogy a mexikói határra építendő „szép nagy falhoz” szükséges öt milliárd dollárt is foglalják bele a költségvetésbe. A republikánus házvezetők kötelességtudóan módosítást nyújtottak be, amit a Képviselőház sebtében meg is szavazott, ám a Szenátusban péntek este nem volt meg a szükséges háromötödös többség – hiszen a jobboldalon is akadt olyan szenátor, akinek elege van Trump makacskodásából.

Éjfélkor leállt a tizenötből kilenc minisztérium, ami a szövetségi állami alkalmazottak mintegy egyharmadát érinti. 420 ezer ember köteles ingyen is dolgozni, 380 ezret pedig fizetés nélküli szabadágra küldtek. A kongresszus tagjai ugyanakkor hazamentek karácsonyra. Mivel a Szenátus következő ülését csak december 27-re tűzték ki, a leállás akár napokig elhúzódhat. Esetleg egészen január 3-ig, amikor a Képviselőházban a demokraták veszik át az irányítást.

Szegény Trumpra ugyancsak rájárt a héten a rúd. Első nemzetbiztonsági tanácsadóját (Michael Flynn volt hírszerző-tábornokot) börtön fenyegeti többszörös hazugságért, sőt a bíró hazaárulónak nevezte és elhalasztotta a büntetés kiszabását. Az Újévkor távozó kabinetfőnök posztját senki sem vállalja, az ideiglenesen megbízott költségvetési igazgatóról pedig kiderült (nemcsak az, hogy képtelen költségvetést készíteni, hanem az is), hogy 2016-ban „borzalmas emberi lénynek” nevezte leendő főnökét. A védelmi miniszter lemondott a szíriai kivonulás Twitteren való váratlan bejelentése miatt. Az sem tesz jót az elnök ellen folyó vizsgálat vészjósló végkifejlete felé közeledve, hogy Putyin nyilvánosan megdicsérte Trumpot a szíriai kivonulásért, ami felborzolta még a birkatürelmű republikánusok kedélyét is. A Trump oly sok dicsekvését kiváltó tőzsde az utóbbi tíz esztendő legnagyobb heti zuhanását hozta, amivel az egész évi hasznot lenullázta. És az elnök végül kedvenc fal-fantáziájára sem kap pénzt – igaz, hogy a már tavaly megszavazott másfél milliárdot sem költötte még el. Ráadásul a kormányleállás miatt nem indulhatott el floridai kastélyába kéthetes golfkirándulásra.

Az „alkuművész” ingatlanmágnás és „nagy építő” szemmel láthatólag sikertelenül alkudozik, és még csak építőmesterként sem nagyon jeleskedik, mert a „szép nagy határfal” terve egyre nagyobb ködbe vész.


Nyitóképünk: Félárbocon, harmadgőzzel, félhomályban – a washingtoni Kapitólium a kormányleállás éjszakáján (Fotó: Tom Brenner, The New York Times)