A hőscincérformák alcsaládjába tartozik a havasi cincér, amely 2019-ben az év rovara lesz. A néhány napja lezárult közönségszavazás eredményét és a nyertes cincért a Magyar Rovartani Társaság mutatta be az érdeklődőknek.

A havasi cincér (Rosalia alpina) kissé egyenlőtlen küzdelemben lett győztes. Három rovar közül választhattak a szavazók, és a másik két induló – a kis Apolló-lepke és a magyar tarsza – közel sincs olyan vonzó külsővel megáldva, mint a havasi cincér. Szegény tarsza például körülbelül olyan eséllyel indult, mint Eleanor Roosevelt Melania Trumppal szemben. A külső, úgy tűnik, többet számított a közönségnek, mint a belbecs.

Nos, akárhogy is van, a következő évben erre a valóban szépséges rovarra fog irányulni a figyelem. A bogarászok rendezvényein, programjain és a hozzájuk kapcsolható eseményeken sokat fogunk találkozni a havasi cincérrel. Az év bogara kampány célja az, hogy a védett és védendő fajokat bemutassa, megértesse a természeti folyamatokat, rámutasson a rovarok szerepére környezetünkben és ismeretterjesztő munkát folytasson.

A havasi cincér neve kissé megtévesztő, latin nevéből az alpesi szót fordítja sok nyelv havasinak, alpesinek, miközben a cincér máshol is boldogan eléldegél. A cincér főleg Európa déli részén él, elsősorban a bükkösöket szereti, de az erdészet és az éghajlat változásával kénytelen volt alkalmazkodni. Ráfanyalodik a juhar, kőris, gyertyán vagy hárs egy-egy példányára is. A havasi cincér akkor a legboldogabb, ha egy kihalóban lévő bükkre bukkan, amelyik minél szabadabban áll, napfényes környezetben. A zárt erdőket kevésbé kedveli.

A bogár szép kék, fekete, kékesszürke színben pompázik. Ez teszi alkalmassá, hogy a bükkfa kérgének színébe beleolvadjon, ahol legszívesebben üldögél. A hímek védik a területüket, ha párra találnak, azt is. Legalábbis ügyelnek rá, hogy más hímek ne párosodjanak vele. A nőstények a fa törzsébe és ágaiba rakják a petéket. A lárvák a kikelésük után mélyebbre húzódnak a fában és a körülményektől függően 2-4 évig fejlődnek. A kifejlett bogár 10 naptól legfeljebb három hétig marad életben.

Az európai országokban általában védett faj. Magyarországon 50 000 Ft az eszmei értéke.

A Rovartani Társaság által megrendezett szavazáson idén rekordszámú szavazat érkezett. A cincér 5680 szavazattal lett első (65,51 %).

Akinek év végig még van kedve szavazni, megteheti az év vadvirágával és az év halával kapcsolatban. Náluk december 31-ig még lehet választani.