Nyolcadik napja tart az amerikai kormányleállás és menthetetlenül folytatódni fog az új esztendőben is. Hiába egyezett meg a két ellenséges kongresszusi párt, hogy most nem, Donald Trump falat akar húzni a határra. Inkább bér nélkül dolgoztat négyszázezer embert, még ugyanannyit meg fizetetlen szabadságra küld, de ki akarja követelni azt a rongyos ötmilliárdot. Addig nem ír alá semmit.
Szinte toporzékol, mint egy elkényeztetett kölyök a csokipolcnál vagy a nyalókáért…
Hiába mondta ő maga kamerák előtt december 11-én, hogy vállalja a kormányleállással járó felelősséget, hogy büszke lesz rá, hogy nem fogja az ellenzékre kenni. Most már pontosan azt teszi: pénteken azt csivitelte károgta a Twitteren, hogy a demokraták a felelősek a leállásért – holott a hatalom mindhárom ágát, a Kongresszus mindkét házát Trump (pártja) tartja a kezében.
Csakhogy az elnök megbízhatatlan tárgyalófél: össze-vissza hazudozik, gúnyolódik, egyet csivitel reggel, mást mond délben, harmadikat gondolja este – és hajnalban újra a Twitteren lovagol. Ráadásul hihetetlenül befolyásolható.
A költségvetési vitában ugyanis azért gondolta meg magát egyik napról a másikra, mert amikor áldását adta a falatlan egyezségre, másnap reggel a Fox hírtévé véres szájú kommentátorai – saját legfontosabb agitprop-hadserege – úgy lehordták, mint a pengősmalacot. Trump ezeket a szájhős népbutítókat nézi – és perceken belül álláspontot vált a Twitteren keresztül. (Nyitóképünkön a trumpizmus önfelkent „papnője”, Ann Coulter – képernyőfotó.)
Amikor nála jártak a demokrata vezetők, nem volt hajlandó érdemben tárgyalni, hanem csak pózolt a bázisnak. Most meg arra panaszkodik, hogy nem jönnek – persze azóta meg sem hívta őket.
Ezekben a napokban különösen azért dühöng, mert nem mehetett két hétre golfozni – talán még szilveszterezni sem – floridai kastélyába, hiszen hogy nézne már az ki, hogy a szövetségi kormány alkalmazottainak egyharmada nem kap fizetést karácsonyra-újévre, ő meg aranyvécén ücsörög a pálmafák alatt.
Mindebből azt a (téves) következtetést is levonhatná valaki, hogy az amerikai politikai rendszer menthetetlenül el van fuserálva, hiszen másutt volt rá példa, hogy a nemzetvezető köhintésére – minden ellentmondás ellenére – pengett a drót, emelkedett, sőt duplázódott a kerítés, „felvillanyozódott” a határzár, csukódtak a csúf határkapuk. Hát nem sokkal szebb világ az, ahol a nemzet bölcse mindenki helyett gondolkodik, dönt, parancsol és megvalósít!?
Csakhogy a valóság ezzel szemben az, hogy az amerikai demokrácia intézményei (egyelőre) elég erősek ahhoz, hogy még egy Trump-méretű és erőszakosságú gazembernek is ellenálljanak (akit szégyenletes mellébeszélés és undoríító pocskondiázás hatására választott meg a szavazók egy kisebbsége). Ráadásul az Egyesült Államokban nem lehet einstandolni sem félezer sajtóterméket, sem a nemzeti média 90 százalékát, hogy az istenadta nép elméje és világszemlélete a hatalomtól elszállt agyú, demagóg megszállott agymosógépében lúgozódjon.
A demokrácia nem fájdalommentes társasjáték, de ahol beidegződött, ott a remény sem szállhat el egykönnyen.
