Ivica Dačić szerb külügyminiszter kijelentette, hogy tovább folytatja a „song” diplomáciát, és már elkészült a repertoár, amivel a január 17-én Szerbiába érkező Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadja.

„Putyin elnök látogatásai általában rövid ideig tartanak, ezért nincs túl sok lehetőség a kötetlen hangulat megteremtésére. Egyébként ő is szeret énekelni, ezért a számomra legszebb orosz dalt, a Moszkvaparti estéket választottam, valamint a Kalinkát” – nyilatkozta Dačić a Večernje Novostinak.

Mint a tárcavezető fogalmazott, a Kalinka a diplomáciai repertoárjának kötelező darabja, amit eddig már nemcsak az orosz, hanem az európai és az amerikai közönség előtt is nagy sikerrel adott elő.

Az alábbi videón a szerb külügyi tárca vezetője Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnöknek mutatja be diplomáciai repertoárját:

A mögöttünk álló évet értékelve Ivica Dačić elmondta: negyvennégy alkalommal ment külföldi látogatásra, és huszonkilenc magas rangú külföldit vendéget fogadott, összesen pedig több mint egymillió kilométert utazott.

A tárcavezető szerint a legnagyobb siker az, hogy tizenkét ország visszavonta a Koszovó függetlenségének elismerését, és arra számít, hogy 2019-ben további országok követik ezt a példát.

Nyitókép: TV Pink / printscreen