Az ortodox karácsonyt követően több egyesület is csatlakozik majd azokhoz a tömegtüntetésekhez, melyek már egy hónapja szombatonként zajlanak Belgrádban – jelentette ki Ana Pejić, az eltűnt csecsemők szüleit tömörítő vajdasági egyesület illetékese.

Pejić hétfőn az eltűnt újszülöttek problémájával foglalkozó szórólapokat osztogatott, amelyek arról is tájékoztatnak, hogy Szerbia nem hajtotta végre a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság utasítását.

Az szervezet képviselője azt mondta, meg fogja kérni a tüntetések szervezőit, hogy a követelések listáját az eltűnt újszülöttek ügyével bővítsék:

„A szórólapok osztogatásával az volt a célunk, hogy az idelátogató turistákkal is tudassuk, hogy Szerbiában az édesanyáknak van egy problémájuk: az állam hallgatással válaszol arra a kérdésre, hogy hol vannak a gyerekeik. A Ti ünnepeljetek, mi gyászolunk elnevezésű akció során több ezer, az egyesületünk követeléseit is tartalmazó szórólapot osztottunk szét. Arra kérjük az embereket, hogy segítsenek nekünk, mert bármit is mondunk, a hatalomnál és az államnál süket fülekre találtunk” – nyilatkozta Pejić és beharangozta: a karácsonyi liturgiát megelőzően tüntetést tartanak a Szent Száva templom előtt, ez lesz az eddigi tiltakozássorozatuk befejező része, majd ők is csatlakoznak az „Egy az ötmillióból” tüntetésekhez.

Milena Janković jogász, az eltűnt csecsemők szüleit egyesítő fővárosi egyesület illetékese azt mondta, ezek az édesanyák nemcsak olyan kisfiúkat és kislányokat szültek meg, akik eltűntek, hanem egyúttal állampolgárokat is, emiatt pedig Szerbiának kötelessége választ adni kérdéseikre.

„Követeljük, hogy tegyék jóvá az eddigi igazságtalanságot, és válaszoljanak a kérdésre, hol vannak gyermekeink, ha állítólag meghaltak, vagy hol vannak, ha élnek!” – mondta Janković és rámutatott, Szerbiában ilyesmi továbbra is bármikor, bármelyik édesanyával megtörténhet.

Milena Janković rámutatott, hogy sok olyan orvos dolgozik az egészségügyben mind a mai napig, aki esetében felmerül a gyanú, hogy részt vett a csecsemőkereskedelemben, mint például az a doktornő, aki az ő gyermekének eltűnéséért felelős, most egy sikeres magánorvosi rendelőt működtet.