Az eurostat kedden közzétett adataiból kiderül, hogy arányaiban mennyi pénzt költenek az adott országok háztartásaiban alkoholos italra. Magyarország majdnem az EU-átlag kétszeresével a hatodik. A három balti állam, Lengyelország és Csehország az, ahol arányosan több pénz megy el alkoholra, írja a euronews.com.

A statisztika nem fedi száz százalékban az adott országban fogyasztott alkoholos italokat, hiszen az nincs benne, hogy mennyit italt vesznek vendéglátó egységekben.

Az eurostat adataiból kiderül, hogy 130 milliárd eurót költöttek az unióban alkoholra 2017-ben.

Észtországban a fogyasztásra fordított kiadások 5,2 százalékát, Lettországban 4,9 százalékát, Litvániában pedig négy százalékát költik alkoholos italokra. Magyarország 3 százalékkal a hatodik.

A legkevesebbet a spanyolok költik alkoholos italokra, majd az olaszok, és a görögök.

Magyarország 2014 óta hatodik ezen a listán, akkor kerültek a finnek eggyel hátrébb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi adatai szerint Európában a legmagasabb az alkoholfogyasztás szintje, és a legtöbbet a csehek, a belgák és az osztrákok isznak.