Két tömegbaleset is történt az ibári főúton ma a koradélutáni órákban. 15 kilométer hosszú torlódás is kialakult a fővárosba vezető oldalon. A közlekedés nehezített az egész országban, de Belgrádban tulajdonképpen összeomlott már a déli órákban, amikor az autóbuszok egyszerűen nem tudta továbbmenni, az embereknek ki kellett szállniuk és gyalog kellett folytatniuk útjukat.

Az egész országban esik, kivéve az észak-bácskai területet – itt a legalacsonyabb a hóréteg, mindössze pár milliméter és sok helyen olvad is.

Belgrádban több helyen nem tisztították meg az utakat, emiatt az autóbuszok már el sem indulnak.

Az ibári főúton alakult ki a legnagyobb káosz, ahol az utat szinte egyáltalán nem tisztították meg. A Lasta autóbusza lecsúszott az úttestről, és két tömegbaleset is történt, ahol több autó csúszott egymásba. A sofőrök elmondása alapján éppen a főváros területén a legnehezebb a helyzet.

Az időjárási viszonyok az előttünk álló napokban is hasonlóan alakulnak. Hóra, jeges utakra és kemény mínuszokra kell számítani.

Fotó: Blic