Miközben a diákokat Čačakhoz tartozó Mrčajevci és Ostra településekről naponta iskolába szállító autóbusz a Szerb Haladó Párt szimpatizánsait vitte a Putyin fogadására szervezett belgrádi nagygyűlésre, addig a tanulóknak tíz kilométer kellett megtenniük a hóban. A čačaki Ozonpres hírportál a szülőkre hivatkozva azt írta, hogy a távolabbi falvakban élő diákok aznap nem vettek részt a tanításon, ugyanis nem tudták, hogy nem közlekedik az őket rendszeresen szállító autóbusz, más lehetőségük pedig nem volt arra, hogy eljussanak az oktatási intézménybe. Az egyik szülő arról tájékoztatta a hírportált, hogy miután a gyermekeik jelezték nekik, hogy nem érkezett meg értük az autóbusz, telefonon felhívták a sofőrt, aki azt mondta, hogy éppen a Haladó párt aktivistáit szállítja a belgrádi nagygyűlésre, és elnézést kér a gyermekektől, de nem ő tehet az egészről.
A čačaki Autoprevoz tömegközlekedési vállalat illetékesei a helyi hírportálnak megerősítették, hogy valóban ez történt, valamint elmondták azt is, hogy a visszaúton az autóbusz meghibásodott, ezért a sofőr mostantól egy másik járművel szállítja a diákokat.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

