Kedden éjszaka és szerdán reggel Szerbiában ónos eső várható – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Már most az egész országban havazik, a szakemberek előrejelzése szerint Vajdaságban tíz centiméteres hótakaró kialakulása várható.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet keddre és szerdára az egész ország területére kiterjedő figyelmeztetést adott ki a várható csapadék, illetve az ónos eső miatt.

Az intézet honlapján közölte, hogy kedden nap közben és éjszaka Vajdaságban, Belgrádban, valamint a nyugati és keleti országrészben alakulhat ki öttől tíz centiméter vastag hótakaró. Az éjszaka második felétől szerda reggelig pedig ónos eső várható, ami a talajra lehullva megfagy – áll az intézet által kiadott figyelmeztetésben.

Đorđe Đurić meteorológus, a Wetaher2Umbrella munkatársa azt mondta, igaz hogy rövid ideig fog esni az ónos eső, de a polgároknak nagyon óvatosaknak kell lenniük, különösen azoknak, akik a volán mögé ülnek. A szakember hozzátette, hogy a megfagyott csapadék gyorsan elolvad majd, és szerdán nap közben már plusz nyolc fok várható.

A meteorológusok arra figyelmeztetik a gépjárművezetőket, hogy legyenek rendkívül óvatosak és tartsák be a követési távolságot, a gyalogosokat pedig arra, hogy nagyon ügyeljenek, hogy ne csússzanak meg, illetve ne essenek el.