Csúszik a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületének felújítási munkálatainak befejezése. Pontosan még nem tudni, mikor vehetik birtokba az új szárnyat a hallgatók, tudósít a Pannon RTV.

Az eklektikus stílusban épült, védett műemlék felújítását tavaly áprilisban kezdték és a tervek szerint idén február 15-én kellett volna befejezni. Mivel a talaj összetétele nem volt megfelelő, talajcserére és egy komoly alaperősítésre volt szükség, ami a kivitelezés idejét és költségeit is megnövelte. A tanintézmény felújítását és felszerelését Magyarország 440 millió forinttal támogatta.

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar új szárnyának építése állapotfelméréssel és tervezéssel kezdődött. Ezek után írták ki a közbeszerzési pályázatot, amelyen szerbiai cégek nyertek kivitelezési jogot. Csak ekkor kezdődhetett meg az építkezés. A szakemberek megállapították, hogy talajcserére is szükség lesz, az épület alapjának megerősítése céljából – mondta el Námesztovszki Zsolt, a tanintézmény dékánhelyettese.

Az eredeti időpont február 15 volt, tehát 2019. február 15, de nagyon sok előre nem látott munkálat jelentkezett. Például mindjárt a bontás után egy nagyon komoly talajcserére került sor, mert különböző mérésekkel bebizonyították, hogy itt nem megfelelő összetételű, minőségű a talaj, süllyedt volna az épület. Az alap komoly erősítésre szorult, tehát valószínű, hogy valamennyi csúszás lesz az egész történetben. Most nagyon pontos dátumot nem tudok mondani, de az szinte biztos, hogy a február 15 nem lesz tartható, nyilatkozta Námesztovszki a Pannon RTV-nek.

Az épület váza és a tetőszerkezet már elkészült. Jelenleg a közfalak felhúzása és szigetelése van soron.

Námesztovszki az épület stílusa kapcsán kiemelte, hogy a műemlékvédőktől úgy kaptak építkezési engedélyt, hogy egy hatalmas üvegfelületet húznak rá, pont a Pannon székházra néző részre, hogy a két épület szinkronban legyen.

– Ez egy monarchiabeli épület. Az ezernyolcszázas évek végén épült. Ezt így oldották meg, hogy valamiféleképpen szinkronban legyen. Ez a rész még hátra van, ez egy nagyon komoly beruházás, nagyon komoly összeg és nem utolsó sorban egy nagyon nagy munka. De gyakorlatilag a többi az halad, az működik, mondta Námesztovszki Zsolt dékánhelyettes.

250 férőhelyes amfiteátrum, több mint 50 négyzetméteres, egyetemisták részére előrelátott klubhelyiség, ahol a kar hallgatói közösségi életet élhetnek majd, és nem utolsó sorban tanári irodahelyiségek. Itt tarthatnak konzultációkat az MTTK tanárai.

Nyitókép: Pannon RTV