A világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjét kétévente rendezik meg Lyonban, ahol 24 ország csapatai mérhetik össze tudásukat és mutathatják be séfjeik tehetségét. A döntőbe már bejutni is óriási dicsőség, sok országnak még egyszer sem sikerült a verseny 32 éves történetében.

A magyar csapatot Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök séfje vezette, sőt a zsűriben is volt magyar sztár: Széll Tamás, aki 2017-ben, akkor még versenyzőként negyedik helyett főzött ki a magyaroknak.

A két napig tartó döntőben Pohner Ádám és csapata másodikként kezdhetett főzni kedd reggel, így a mai napon már pihenve izgulhatott és figyelhette a többiek szereplését.

A néhány perce kihirdetett végeredmény szerint a 2019-es Bocuse d’Or nyertese Dánia lett, második helyezett Svédország, harmadik Norvégia. És ha még nem lenne elég az északi séfekből, a negyedik helyet a finnek szerezték meg.

A magyar csapat a 12. helyen végzett, ami kiváló eredmény a 25 éves Pohner Ádámtól, és jelzi, hogy a fiatalembernek van helye a nemzetközi élvonalban. A versenyen a pontszámokat három tényező befolyásolja: az étkek maguk, a tálalás és a konyhai tisztaság, amit folyamatosan ellenőriznek a versenytérben. Ez utóbbiban Pohner Ádámék nagyon szépen teljesítettek, magas pontszámot kaptak a konyhai tisztaságra.


Nyitóképünk: Eredményhirdetés a 2019-es séfbajnokságon, Lyonban, valamint a győztes finomságok.