A szlovén Gorenje vállalat új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó cég elbocsájtja háromszázhuszonöt alkalmazottját, a szakszervezetet kellemetlen meglepetésként érte a bejelentés. Azokat a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakat bocsátják el, akikkel a vállalat tavaly határozott időre kötött munkaszerződést – mondta Zan Zeba, a szakszervezet elnöke a sajtónak.
Az optimista bejelentések után, miszerint az új tulajdonos növelni fogja a termelést és új munkahelyeket teremet, kellemetlen meglepetésként ért minket a hír – mondta a szakszervezeti vezető, majd hozzátette, hogy kevesebb dolgozóval nehéz lesz elérni a kitűzött célokat.
Denis Ostir, a Gorenje vállalat szóvivője elmondta: nem hosszabbítják meg a most lejárt szerződéseket, mert azok szezonális szerződések voltak, amelyek gyakoriak egy vállalat működésében. Szavai szerint a vállalatnak alkalmazkodnia kell az ügyfelek igényeihez és a kereslet szezonális trendjeihez. Ugyanakkor jelezte, hogy a Gorenje új gyár létrehozását és évente egymillió tévékészülék gyártását tervezi, valamint háromszáz-négyszáz új munkahelyet hoz létre. Folyamatban van az ehhez szükséges dokumentáció beszerzése – tette hozzá.
Sajtóértesülések szerint azért váltak feleslegessé a munkatársak Szlovéniában, mert a Gorenje tavaly, az év végén a termelés egy részét a szerbiai Valjevóban működő gyárába költöztette át. A Hisense tavaly vette meg a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, kétszázkilencvenhárommillió euróért. A Gorenje 2017-es profitja nyolcvannégy százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt. A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja. Az új tulajdonos a felvásárlást követően kivezette a Gorenje részvényeit a tőzsdéről.