Háromszor akkora lett a költségvetési többlet januárban, mint amennyivel számoltak, jelentette be szerdán Siniša Mali pénzügyminiszter, majd hozzátette, ez nagyon jó alap ahhoz, hogy az idei gazdasági év is jó legyen, de még nagyon sok a tennivaló. A miniszter a Pink Televíziónak adott interjújában elmondta, hogy a kormánynak intenzíven kell dolgoznia azon, hogy ezeket az eredményeket megtartsa. A polgárok viszont reménykedhetnek abban, hogy nyugdíj- és fizetésemelés is lesz, épülnek majd új hidak és utak, ezúttal pedig a bevételekből, nem pedig hitelből.

Mali hozzátette, hogy tavaly 6 millió euróval volt nagyobb a bevétel, mint amire számítottak, majd újra szólt a csökkenő munkanélküliségről, emlékeztetve arra, hogy az 2013-ban 25,9 százalékos volt, vagyis minden negyedik szerbiainak nem volt munkája, 2018 novemberére pedig ez az arány 11 százalékra csökkent.

— Szerbia most sokkal ellenállóbb egy esetleges gazdasági válságra, mint volt, ez pedig jól mutatja, hogy jó úton vagyunk, mondta a miniszter.