Szerbiában január óta nem adnak ki kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat. Kétnyelvű űrlap van, de azon – amennyiben magyarul is beírták az anyakönyvbe – csak a név szerepelhet magyar nyelven, minden más adatot cirillül tüntetnek fel. Aki Magyarországon szeretne hivatalos ügyet intézni, annak pénzt kell a fordításra költenie. Bizonyára akad köztünk, vajdasági magyarok között olyan, aki erre megvonja a vállát, s azt mondja, évekkel ezelőtt is fizetni kellett a fordításért. Ez van, ezt kell szeretni.
Egy szabadkai iskolában a magyar diákok cirill betűs értesítést kaptak, amit haza kellett vinniük, a szülőnek pedig alá kellett írnia. Néhány önérzetes, a nyelvi jogaikra érzékeny szülőt felháborított a dolog, s elpanaszolták a történteket a médiának. Bizonyára akad köztünk, vajdasági magyarok között olyan, aki erre megvonja a vállát, s azt mondja, nagy dolog, az elmúlt években mindig ilyent kaptunk, minek kell ebből ügyet csinálni. Ez van, ezt kell szeretni.
Nem tudom, hogy akik a vállvonogatásukkal elfogadják, sőt mi több, legitimitást adnak a kisebbségi jogok – ez esetben a hivatalos nyelvhasználat – ilyen formában történő sárba tiprásának, azok nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy ezzel ők maguk is hozzájárulnak a még itt maradt magyarság eltűnéséhez, felszámolásához, elkerülhetetlen beolvadásához.
Úgy látszik, „az ígéret földjén” a szolgalelkűség, az önigazolás, a meghunyászkodás és a vállvonogatás fölényes előnyre tett szert a nemzetért és annak – egyszer már kiharcolt – jogaiért való kiállással szemben.
Ahogy a sportban szokás mondani: innen szép nyerni…
