Február kilencedikén ismét utcára vonultak Belgrádban az Aleksandar Vučić rezsimjével elégedetlen polgárok. A Bölcsész Kar előtt gyülekező tüntetők a beszédeket követően tiltakozó sétát tesznek a szerb főváros utcáin.

A tüntetést az N1 Televízió élőben közvetíti:

Szerbiában pénteken és szombaton is országszerte egyre több városban tüntettek. Pénteken este többek között Szabadka is csatlakozott a demonstráció sorozathoz.

Egy az ötmillióból – Szabadkán is (élő közvetítés)

Szabadka is csatlakozott az Egy az ötmillióból nevet viselő tüntetéshez, amely már több hete zajlik Szerbia szerte. A tiltakozó séta útvonala: indulás a Jadrantól – Korzó – Dimitrije Tucović utca – Zsinagóga tér – Petőfi Sándor utca – Fasizmus Áldozatainak tere – Matko Vuković utca – Strossmayer utca – befejezés a Szabadság térnél.

Belgrádban ma ez már a második tiltakozó megmozdulás, délután három órától ugyanis az egyetemisták vonultak utcára:

Fotó: N1 Televízió

Az egyetemisták demonstrációjának a célja, hogy támogatásukról biztosítsák tanáraikat és, hogy felhívják a figyelmet, hogy az értelmiség elvándorol Szerbiából, aki viszont itthon marad, nem tud megfelelő munkát találni.