Miután több gyanús ügybe is belekeveredett, lemond tisztségéről Milica Marčeta Kaninski, a Vinča Nukleáris Tudományos Intézet igazgatónője – tudta meg a Blic.

Lemondásának előzménye, hogy férjét, Slavko Karićot befolyással való üzérkedés miatt tartóztatták le, az intézet egy másik részlegvezetőjével együtt, ugyanis ők ketten négyezer eurót kértek és fogadtak el az egyik dolgozótól.

Bilinccsel a kezén vitték el a Vinča igazgatónőjének férjét (VIDEÓ)

A Szerbiai Belügyminisztérium tagjai pénteken befolyással való üzérkezdés miatt letartóztatták a 37 éves Slavko Karićot, a Vinča Nukleáris Tudományos Intézet végrehajtó központjának az igazgatóját, aki egyben az intézet igazgatónőjének, Milica Marčeta Kaninskinek a férje – írta a Blic honlapja.

A Vinčában tíz napja alakult meg új igazgatóbizottság. Az első ülésen, az Oktatásügyi, Tudományos és Technológiai-fejlesztési Minisztériummal való megbeszélés alapján napirendre tűzték a fizetésekről szóló szabályzat módosítását, valamint az intézet teljes átszervezését – értesült a Blic minisztériumi forrásokból.

Mint arról decemberben mi is beszámoltunk, az igazgatónő átszervezést hajtott végre az intézeten belül, amelynek során több munkahelyet felszámolt, illetve összevont, az ezzel járó munkafeladatokkal pedig a saját élettársát, Slavko Karićot bízta meg, akinek egyúttal százezer dináros béremelést is jóváhagyott. Az igazgatónő ezt nem is tagadta, ugyanis szerinte ebben nem volt semmi kivetnivaló:

Százezer dinárral emelte meg élettársának fizetését a Vinča intézet igazgatónője

A Vinča Nukleáris Tudományos Intézet igazgatónője, Milica Marčeta Kaninski átszervezést hajtott végre az intézeten belül, amelynek során több munkahelyet felszámolt, illetve összevont, az ezzel járó munkafeladatokkal pedig a saját élettársát, Slavko Karićot bízta meg, akinek egyúttal százezer dináros béremelést is jóváhagyott – közölte a Pištaljka.

Nyitókép: Zoran Žestić / Tanjug