A brit kormány bejelentette, hogy visszalép attól a szerződéstől, amelyet egy megegyezés nélküli brexit esetére tervezett, és ezért kötött meg egy céggel, amely vállalta volna, hogy a rendkívüli helyzetben kompforgalmat biztosít a Csatornán. A kabinet azért áll el a szerződéstől, mert kiderült, hogy a brit Ramsgate és a belga Oostende kikötője közötti útra kompforgalmat ígérő vállalatnak nincsenek a hajói: a 2017-ben létrehozott Seaborne Freight ugyanis soha nem vitt hajóforgalmat a Csatornán, és az is hamar kiderült, hogy honlapjára a cég az üzemeltetési szabályokat egy pizzaszállító vállalat honlapjáról másolta át egy az egyben.

A brit kormány azért keresett vészmegoldást, mert ha március végén esetleg megállapodás nélkül esnek ki az Európai Unióból, akkor az újra bevezetett vámszabályok és útlevélellenőrzés miatt a Dover-Calais szakaszon vélhetően pokoli fennakadások és óriási torlódások alakulhatnak ki. Közben azonban kiderült, hogy a Seaborne nem rendelkezik hajókkal, és az egész szerződést arra a meg nem erősített állításra hivatkozva vállalta fel a cég, hogy negyvenöt hajót kap majd az ír Arklow Shippingtől. A hírügynökségi jelentésekből egyelőre nem egyértelmű, hogy tartós használatba vagy kölcsönbe adták volna az írek a hajókat. Mint most kiderült, ilyesmiről ugyanis szó nincs, az írek jelezték, hogy semmilyen formában nem adnak hajókat. A brit közlekedési minisztérium pedig erre reagálva jelezte, hogy így már világossá vált, hogy a Seaborne Freight nem fog kompszolgáltatást végezni megállapodás nélkül brexit esetén.

Seaborne Freight

Seaborne Freight will serve the needs of cross channel freight traffic. Established by highly respected industry professionals Seaborne addresses an unprecedented demand from the i

A 13,8 millió font értékű szerződés egy nagyobb szerződéscsomag része, amelyet a brit kormány közlekedési vállalatokkal kötött, felkészülve arra az esetre, hogy ha megállapodás nélkül hagyja el az ország az Európai Uniót, akkor segítsenek mérsékelni a kaotikusnak ígérkező helyzetet. A minisztérium szóvivője szerint egyébként jól haladnak a tárgyalások, amelyeket több vállalattal is folytatnak annak érdekében, hogy megtalálják a most kiesett cég helyettesét.