Darko Laketić, a NATO-bombázások következményeit kutató parlamenti munkacsoport elnöke bejelentette, hogy az előzetes eredmények azt mutatják, hogy a bombázásokat követően nőtt a rákos megbetegedések száma, elsősorban az 5 és 9 év közötti gyermekek körében, és főként vérképzési rendellenességekről van szó.

Laketić hozzátette, hogy az 1 és 18 év közötti gyermekeket vizsgálták, és hogy a kutatás még nem ért véget. Ezeket az első eredményeket továbbították a parlamenti képviselőknek.

Laketić a Politikának adott interjújában azt mondta:

megállapítható, hogy valamilyen méreg hatott ezekre a gyerekekre. 1999-ben olyan sok méreg került a környezetünkbe, hogy könnyű megállapítani, mi lehetett az.

A tanulmány egyébként az 1 és 5 év közötti gyermekeknél a bőrdaganatokat, az 5 és 9 év közöttiek között a vérrákot, a 9 és 18 év közöttieknél pedig az agydaganatok előfordulását vizsgálta. Azért a kiskorúakat kutatják, mert a fiatalok a legveszélyeztetettebbek. Ez az a generáció, akik a bombázások idején születtek, illetve nőttek fel, amikor ezek a káros anyagok a bombázások alatt illetve azt követően felszabadultak, vagyis a különböző mérgek és a csökkentett urántartalmú bombák hatásainak ki voltak téve.

A gyengített urántartalmú bombák hatásait már vizsgálta az olasz kormány, akinek katonái sorban betegedtek meg, mert kapcsolatban voltak bevetéseik során ezzel az anyaggal. Az ő kutatásukból is kiderül, hogy van összefüggés az urántartalom és a megbetegedések között.

Laketić elmondta, a gyengített urán csak a jéghegy csúcsa. A bombázások idején felszabadult piralén a trafóállomásokból az egyik legerősebb rákkeltő anyag, de számos méreganyag került a környezetbe a különböző festéket és lakkot gyártó vállalatok, kőolajfinomítók bombázása miatt.

A szakember hozzátette, a cél az, hogy kiderüljön az igazság.

Fotó: Illusztráció, egy 250 kilogrammos NATO bomba Požegánál