A tizenhét éves Nikola öt napot töltött a Központi börtönben. Előtte dr. Nebojša Stefanović belügyminiszter a polgárok segítségét kérte, hogy a rendőrség minél rövidebb idő alatt azonosítsa, Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke pedig a szomorúsága mellett, hogy kiskorúról van szó, kihangsúlyozta hogy ő nem illetékes senkinek sem a büntetése megállapításában. De mit is tett ez a Nikola? Lehet, hogy egy terrorszervezethez tartozik, vagy a kavački klán magasrangú tagja? Az olvasó jól tudja a választ – Nikola egy az a több tízezer személy közül, akik részt vesznek a belgrádi tiltakozó tüntetésen, s ő volt az, aki egy rövid ideig valamiféle akasztófa makettjét cipelte. Ez lehet gusztustalan, butaság, és ne is soroljuk tovább, de ennél több semmi esetre sem – bűncselekményről ebben az esetben nem beszélhetünk, semmi olyat nem tett, amit a törvény tilt.
Na, most, minden édesapa és minden édesanya képzelje el, hogy nem Nikola, hanem az ő fia vagy a lánya kerül ebbe a helyzetbe. Nikola egy tipikus középiskolás, rendes és illemtudó gyerek, szabadidejében sportol és zenél. A legtöbb szülő a saját gyerekéről is ugyanezt mondaná, vagy hasonlókat. Közülük egyikük sem bűnös, erőszakoskodó, és semmilyen téren nem problémás. Éppen ellenkezőleg – tőlük függ az, hogy néz majd ki Szerbia a kötvekező évtizedekben. Azonban amíg a Nikolával egyidősek az osztályteremben mászkáltak, őt a hideg cellában a börtönőr ébresztette; amíg a barátai azon tanakodtak, hol gyülekezzenek, ő a lopással, erőszakkal, gyilkossággal vádolt gyanúsítottakkal „ült”; amíg az említett gyerekek a városban szórakoztak, addig rá egy nehéz, fegyencéjszaka nehezedett.
Hogy valójában milyen volt neki, azt csak Nikola tudja. Amit viszont mi valamennyien tudunk, az nem más, mint – képletesen mondva – a Központi börtön előtt egy lincselésre váró csapat jött össze. Nem volt fehér csuklyájuk és nem voltak fáklyáik, hanem Vučićtól kezdve lefelé, a hatalom legparányibb morzsájával bíróig habzó szájjal ismételték: „akasztófa” és „akasztás” minden létező változatban, hogy minél alaposabban hiteltelenítsék és megijesszék a tiltakozó séták résztvevőit.
A tizenhét éves Nikola – a rendes és illemtudó gyerek, ahogy már említettem – minden bizonnyal az, aki a hibbant haladó videoklipben a lábával kirúgja a sámlit a fején zacskót viselő ember alól, akit a villanykaróra akasztanak fel. Létezik-e ennél aljasabb, szégyenteljesebb, gyávább cselekedet azoktól, akik napról napra azt üzenik, hogy senkitől és semmitől nem félnek?
Még egyszer képzeljék el, hogy az önök kiskorú fia vagy lánya a Központi börtönben van; képzeljék el, hogy minden reggel, amikor felkelnek, és minden este, amikor lefekszenek az ágyba, az első és az utolsó amit látnak az összes televíziós csatornán és olvasnak a lapokban, az az undorító, embertelen lincsre felszólító kampány, amelynek az ön gyereke az áldozata; képzeljék el a hatalom képviselőit a legfelső szinttől a legalsóig, ahogy a törvényekkel teletömött szájukban azon versenyeznek, hogy ki tudja a gyereket eltaposni, és ki tudja ezt az igazságtalanságot állami és közösségi elvként feltüntetni; képzeljék el ezt a „Szerbia Jövőjét”.
Nikola anyjának, Sanjának semmit nem kellett elképzelnie. Ő átélte minden szülő legszörnyűbb álmát – a tehetetlenséget, hogy segítsen a gyerekének, akit a meztelen erőszaknak tettek ki. Ennek ellenére, a legjobb ókori drámákban található méltósággal, megírta levelét annak az embernek, akinek az ingadozó népszerűségének és hatalmának a megerősítése miatt került Nikola a rácsok mögé. Semmire nem kérte meg, semmit nem kért tőle. Csak értesítette Vučićot arról, hogy milyen az ő fia, és, hogy mivé vált Szerbia az ő uralkodása alatt. Azt is hozzátette, hogy őt és a fiú apját, akik eddig biztos szavazói voltak a Szerb Haladó Pártnak, az említett pártnak már nem kell értesítenie az aktivitásáról, és autót sem kell értük küldeniük a szavazás napján – az ő szavazatukra többé ne számítsanak.
Éppen ezért jusson eszükbe Nikola, amikor a haladók az ajtóikon kopogtatnak, és kérik a támogatásukat a választásokon, vagy bármi máshoz; jusson eszükbe, hogy Nikolának a helyében bármelyik pillanatban lehet az ön lánya vagy a fia.
Filip Švarm (Vreme)
