A Franjo Tuđmannak állított szobor avatóján Zoran Erceg azt mondta, hogy a horvát elnök háborús bűnös: a kijelentéséért a horvát bíróság tizenöt napos börtönbüntetést rótt ki rá (12 hónapra felfüggesztve), vagyis, amennyiben egy éven belül megismétli a kijelentését, akkor börtönbe kell vonulnia.

Emellett a zágrábi szabálysértési bíróság arra is kötelezte Erceget, hogy nem mehet az emlékmű közelébe, amelyet 2018 decemberében lepleztek le.

A civil szervezetek a zágrábi Emberi Jogok Házában gyűltek össze, s aggodalmukat fejezték ki az ítélet miatt: azzal, hogy háborús bűnösnek nevezte az elhunyt horvát elnököt, a bíróság szerint Erceg megsértette a közrendről és a közbiztonságról szóló törvényt. A civil szervezetek szerint az ítélet szembe megy a szólásszabadsággal és az emberek gyülekezetéhez való joggal is, ami a kritikus álláspont kifejezését is tartalmazza az aktuális politikával vagy a többség közéleti meggyőződésével kapcsolatban. A civil szervezetek közleményükben kiemelték, hogy a felsorolt okok szerintük a demokrácia alapjait veszélyeztetik.