Kovács Jónásnak, 19 éves óbecsei LEGO-rajongónak a munkája bekerült a legjobb 16 közé azon a pályázaton, amelyet a LEGO, a világ legsikeresebb építőjáték-gyártója, a cég 60. jubileumára hirdetett meg.

A LEGO pályázatára 400 ötlet érkezett, az óbecsei egyetemista egy saját készítésű animáción mutatta be, hogyan is keltette tervével életre a Lego gyártás történetét a 30-as évek asztalosműhelyétől a 40-es évek fröccsöntőgépén keresztül a modern tervezőirodáig és gyártósorig.

– Amikor megjelent a pályázat, rögtön tudtam, hogy a cég történetével kapcsolatos dolgot szeretnék építeni, így jött az ötlet, hogy egy LEGO-gyár lehetne ez. Később ez átalakult azzá, hogy a LEGO történetét bemutató készletet küldöm be, ami egészen a fajátékoktól kezdve a modern gyárig tartalmaz különböző szobákat. Számomra nagyon nagy elismerés, hogy végre gyártásba kerülhet egy ötletem. A legjobb tizenhatba kerültem, és egy este alatt három másik társammal elértük ezt a szükséges száz előrendelést – nyilatkozta Jónás a Pannon RTV-nek.

A terv nem csak hogy bekerült a legjobb tizenhatba, de két nap alatt összegyűlt rá a szükséges száz megrendelés, szóval hamarosan 2500 darabos limitált szériában adják ki. Az előrendelések száma jelenleg 789-nél tart. A termék 1442 elemből áll, és 99,99 dollárba kerül.

Kovács Jónás The LEGO® Story-ja időrendi sorrendben mutatja be a LEGO gyártás főbb korszakait. Szerepel benne a 30-as évek asztalosműhelye, a 40-es évek első generációs fröccsöntőgépe, egy modern tervezőiroda, valamint a gyártósor.

Fotó: pannonrtv.com