A városi képviselő-testület keddi ülésén döntött a Kisbajmok Ipari Övezet területén levő építési telek a Boysen Abgassysteme Kft. cég javára történő térítésmentes tulajdonba adására vonatkozó indokoltsági tanulmány elfogadásáról. Vagyis ennek értelmében ingyen jut hozzá a német cég ahhoz a területhez, amelyen egy 35 ezer négyzetméteres csarnokot épít majd.

Bogdan Laban polgármester kiemelte, ez lesz a legnagyobb gyár az ipari övezet területén, amely öt éven belül 507 munkahelyet nyit majd meg.

Maglai Jenő, a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselőcsoportjának vezetője kiemelte, hogy szerinte a város rossz stratégiát választott.

— Lehet, hogy néhány évvel ezelőtt, 6-8 éve még jó lépés volt mindezt megtenni, mert nagyon nagy volt a munkanélküliség. De most, amikor már nincs munkaerő, nem ezt a stratégiát kellene követni. Nem az olcsó munkaerőre, hanem a szakképzett munkaerőre kellene alapozni – mondta Maglai, akinek meggyőződése, hogy mire  a gyár elkészül, külföldről kell majd behozni az olcsó munkaerőt, mert itt heyben nem lesz, aki dolgozzon.

Bogdan Laban elmondta, hogy a vállalat az év közepén megkezdheti a gyárcsarnok építését, de arról nem szólt, hogy mikor állhatnak munkába az első alkalmazottak. Szavai szerint tárgyaltak a vállalat vezetőségével, akik mintegy húsz százalékkal magasabb fizetést tudnak majd biztosítani a dolgozóiknak, mint amennyit  most átlagban az ipari övezetben dolgozó vállalatokban keresnek a munkások.

Elsősorban elektromérnökökre, gépészekre, szakmunkásokra, valamint közlekedési technikusokra és mérnökökre lesz majd szüksége a vállalatnak. Laban meggyőződése, hogy ezt biztosítani tudják a szabadkai frissen végzett fiatalok.

A Boysen Abgassysteme kipufogók gyártásával foglalkozik és olyan nagy gyárakkal működik együtt, mint az Audi.