Magyarország is érdekelt a pénteken Prágában elfogott bérgyilkos, Dér Csaba kiadatásában. A police.hu tájékoztatása szerint a „magyar rendőrség, az ügyészség, valamint az Europol és az Eurojust együttműködésének köszönhetően” fogták el Csehországban a csantavéri származású Dért, akit a magyar hatóságok egy tavalyi budapesti emberöléssel gyanúsítanak.

A rendőrségi portál emlékeztet, hogy a hatóságok tavaly szeptember 20-án a magyar főváros egyik külső kerületében, egy patak mellett egy holttestet találtak. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek folyamán „azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves D. Csabát, aki ellen a magyar igazságügyi szervek európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki”.

A vállalkozóként dolgozó férfit Dér Csaba többször megszúrta, majd amikor az áldozat menekülni próbált, fejbe lőtte, a holttestet a patakhoz vonszolta, majd a vízbe dobta.

A portál tudatta: Dér elfogása érdekében a nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság felvette a kapcsolatot a szerb, a szlovák, az osztrák, valamint a cseh társhatóságokkal, illetve a magyar hatóságok mindvégig szoros együttműködésben voltak az Europollal, valamint az Eurojusttal is, s ennek a széleskörű nemzetközi együttműködésnek köszönhetően fogta el a cseh rendőrség Dért március 1-jén éjszaka, egy prágai szállodában. Emiatt az ügy miatt kezdeményezik a magyar hatóságok Dér kiadatását.

Dért belgrádi és amszterdami gyilkosság miatt a szerb és a holland hatóságok is keresték, ez a két ország is kéri kiadatását Csehországtól. Várható, hogy a több kérelem jogi vitát eredményez majd, mivel mindhárom érintett állam hasonló súlyú bűncselekmény miatt kéri Dér kiadatását.

Dér júliusban Amszterdamban egy étteremben ölt meg egy horvát maffiózót, tettét pedig éppúgy kamera rögzítette, mint januárban, amikor Belgrádban gyilkolt. A gyilkosságok közti időszakokban Dér nem fogta vissza magát: jachtokon múlatta az idejét, nagy értékű autókkal járt, élte a maffiózók luxuséletét.