A szerbiai startup vállalkozásokba több mint 140 millió eurót ruháztak be, és szinte alig akad hazai vállalat a beruházók között. Mindez az Inicijativa Digitalna Srbija kutatásából derült ki, amelynek eredményeit a kopaoniki üzleti fórumon ismertették, írja a Beta.

Nebojša Đurđević, az Inicijativa vezérigazgatója kiemelte, hogy a kutatás eredménye azt mutatja, hogy Szerbiában mintegy 200 startup vállalkozás működik, 45 százalékuk pedig semmilyen külső támogatásban nem részesült, hanem alapításukkor csakis saját eszközöket használtak fel.

Annak ellenére, hogy a világban a korporációs beruházások egyre népszerűbbek, Szerbiában ritka, hogy egy vállalkozás startup támogatásába fektessen, annak ellenére, hogy adókedvezmény is jár már a pénzügyminisztériumtól, amennyiben ilyen együttműködésre szánja el magát valaki.

Foto: Promo