Vasárnap a Sloga szakszervezet közölte, hogy a mladenovaci Lasta Közlekedési Vállalat mintegy ötven dolgozója már második napja folytat éhségsztrájkot az alacsony fizetések, valamint a vállalat helyzete és a munkahelyek bizonytalansága miatt. Az éhségsztrájkkal kapcsolatban a Lasta közleményt juttatott el a szerkesztőségünkbe, amely szerint március 3-án egy meghatározott számú dolgozó gyűlt össze a Lasta – Mladenovac helyiségében, s az elektronikus médián, valamint a közösségi portálokon keresztül értesítették a közvéleményt, hogy sztrájkba kezdenek.

A Lasta dolgozói éhségsztrájkba kezdtek

A Sloga szakszervezet vasárnap közölte, hogy a mladenovaci Lasta Közlekedési Vállalat mintegy ötven dolgozója már második napja folytat éhségsztrájkot az alacsony fizetések, valamint a vállalat helyzete és a munkahelyek bizonytalansága miatt, tudatta a Beta. A Sloga közleményében kiemelte: a mladenovaci üzem sofőrjei és szerelői szombaton kezdtek éhségsztrájkba, vasárnap reggel pedig a Lasta Smederevska Palanka-i és barajevói üzemének dolgozói is csatlakoztak hozzájuk.

A Lasta szerint annak ellenére, hogy a sztrájk nincs összhangban a törvényes előírásokkal és a kollektív szerződésben foglaltakkal sem, a cég igazgatója, Vladan Sekulić konstruktív megbeszélést folytatott a sztrájkolókkal. Sekulić elmondta, hogy a munkások a jogaikat az őket hivatalosan képviselő szakszervezeteken keresztül valósíthatják meg, tisztelniük kell a törvényeket, s azt is, hogy a cég vezetősége nem szól bele a szakszervezetek munkájába, így a nézeteltéréseiket egymás között kell megbeszélniük és megoldaniuk. Az igazgató arra is emlékeztette a munkavállalókat, hogy tavaly a fizetéseket is emelték a vállalatban.

A Lasta közleménye szerint külön érdekessége a sztrájknak, hogy azt akkor jelentették be, amikor a cég vezetése elkezdte a tárgyalásokat a szakszervezetekkel az új kollektív szerződés aláírásával kapcsolatban. A cég vezetése azt állítja, hogy nemrég olyan döntéseket hoztak, amelyek alapján 2019 februárjától az autóbuszsofőrök fizetése emelkedni fog, mivel az effektív munkát külön prémiummal jutalmaznák.

A Lasta közleménye szerint a cég vezetése a  anyagi lehetőségeket és a felhatalmazást figyelembe véve, már több olyan lépést meglépett, amelynek a célja a jobb anyagi helyzet megteremtése, s kihangsúlyozzák, hogy egyetlen egy oka sincs annak, hogy valakik éhségsztrájkba kezdjenek. A Lasta bízik abban, hogy hétfőn megoldódnak a cég belső problémái, mert ha nem, akkor szerintük egyértelmű, hogy a sztrájknak szoros kapcsolata van a politikai célokkal, s ha ez így van, akkor a vállalat a törvényekkel összhangban megteszi a szükséges jogi lépéseket, hogy az utasok szállítása és a cég működése továbbra is zavartalan legyen.