(Photo by Ethan Miller/Getty Images)

A korábbi amerikai külügyminiszter és a 2016-os elnökválasztás demokrata párti jelölte helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson, írja az MTI. Hillary Clinton a News12-nak azt mondta, hogy az elnökválasztáson nem méreti meg magát, ugyanakkor azt ígérte, nem megy sehova, vagyis az aktív politikai szereplő marad.

„Tovább dolgozom, felemelem a hangomat, és kiállok azért, amiben hiszek” – hangoztatta Clinton, mert elmondása szerint mélyen nyugtalanítja, ami jelenleg az országban történik. Mármint az Egyesült Államokban.

A demokrata párt elnökjelöltségére pályázó politikusoknak azt üzente, hogy semmit ne vegyenek készpénznek, akkor sem, ha Donald Trump kormánya valós problémák és megszegett ígéretek sorát hagyja maga mögött.

Hillary Clinton úgy kapott ki 2016-ban az Donald Trumptól, hogy szinte mindenki biztos volt abban, hogy ő fog nyerni, a leadott szavazatok számát tekintve többen is szavaztak rá, de az elnököt az államonként eltérő számú elektorokból álló testület választja meg, és Trumpnak több elektort sikerült szereznie. Így lett Trump az Egyesült Államok 45. elnöke.

Fotó: gettyimages