A Vajdaságról szóló törvény az idén nem prioritás – jelentette ki Igor Mirović tartományi kormányfő a Szerbiai Rádió és Televízió műsorának vendégeként, írja a Vajdasági RTV honlapja.

Az újságíró megkérdezte tőle, feltette-e a kérdést a köztársasági kormánynak, hogy eddig miért nem fogadták el a Vajdaság finanszírozását szabályozó törvényt, hiszen ő 2016 óta áll a vajdasági kabinet élén.

Mirović kijelentette, ezt többször tudakolta, és azt a választ kapta, hogy a kérdés az idén nem szerepel a prioritások között. Mint mondta, nem egyszer felhívta a figyelmet arra, hogy mielőbb meg kell hozni az okmányt, és hogy meg kell alkotni Vajdaság kiszámítható finanszírozási modelljét, amely nem függne a Pénzügyminisztérium éves terveitől. Ezt nem hajtották végre, mert a téma nem került napirendre.

„Azt a kérdést, hogy miért késik 10 éve a törvény, a szerb kormánynak kell feltenni, nem nekem. Arra számítok, hogy mielőbb napirenden lesz a téma. Nincs ok arra, hogy meneküljenek ettől. Tehát szükség van a törvényre, de nincs információm arról, hogy mikor hozhatják meg, mivel az ütem a szerb kormánytól és parlamenttől függ” – magyarázta a vajdasági kormány elnöke.

„A tartomány átlátható pénzelésére van szükség, és ameddig ez nem valósul meg, addig szavatolva vannak más jelentős finanszírozási mechanizmusok. Teljesül a hét százalékos kötelezettség, sőt ennél nagyobb arányban érkezik a pénz Vajdaságba. A mostani módozat eredményes. A nagy projektumokat a köztársasággal együtt finanszírozzuk. A tartomány jelenleg elégedett” – nyilatkozta Igor Mirović.