Március 10-én, vasárnap este, 21. 35-től a Duna World műholdas televíziós csatorna műsorra tűzi Gazdag Olga és Lavro Ferenc, A Brigád – a vajdasági Petőfi-brigád története című dokumentumfilmet.

Az alkotás szerzői ideológiától mentesen az egykori katonai egység visszaemlékezésekkel és szakértőkkel készített interjúkkal dolgozzák fel a Petőfi-brigád történetét. A vajdasági magyarokból álló katonai egységet 1944 végén, a Jugoszláv Néphadseregnek Délvidékre történő bevonulását, az itteni területen lévő városok és települések „felszabadítását” hoztál létre túlnyomórész vajdasági magyarokból.

A közép-bácskai Topolyán az 1944-es esztendő utolsó napján, december 31-én sorakoztak fel a XV. vajdasági Petőfi brigád harcosai. Ekkor ezerkétszázan voltak. Hivatalosan az alegység a 3. jugoszláv népfelszabadító hadsereg 16. hadosztályának 15. brigádja volt. Már január első napjaiban háborúzni kezdtek: a Dráva mentén több frontszakaszon megütköztek a németekkel, s szinte mindenütt jól fölfegyverzett túlerővel találták magukat szemben. A katonai egység legnagyobb csatáját 1945. március 6-és 16 között vívta, amikor is a Magyarország felé kitörő németek megütköztek a jugoszláv és szovjet csapatokkal. Az ütközetben a brigád nagy része elveszett, s 1945 márciusának utolsó napján fel is oszlatták a Petőfi-brigádot.