Barbie baba 1959. március 9-én mutatkozott be a New York-i Játékvásáron. Németországból származott és ma is egy német gyűjtő tartja a rekordot Barbie-kollekcióból.

A Mattel játékgyártó alapítói a kaliforniai Handler házaspár és Harold Matson voltak. Ruth Handler volt az, aki Barbie-t kitalálta lemásolta, olyan játékbabát szeretett volna, ami nem az addig megszokott kisbabákról vagy gyerekekről veszi a mintát, hanem egy fiatal hölgyről, akire majd a babával játszó kislányok példaképként tekintenek. A Handler család európai utazásuk során, Svájcban pillantotta meg Bild Lillit, „aki” nem játék volt, hanem egy felnőtt figura. Bild Lilli eredetileg egy vagány képregény szereplő volt Németországban, a figura pedig annyira megtetszett Ruth Handlernek, hogy le is csapott rá és róla mintázták Barbie-t.

Barbie mérnöki tervezés során született, mégpedig egy Pentagon alkalmazott, Jack Ryan találta ki, hogyan legyen a dereka elforgatható vagy a térdei hajlíthatóak.

A Bild Lilli figura jogait aztán gyorsan fel is vásárolta a Mattel és beszüntette a németországi gyártást.

Barbie első fellépése során, New Yorkban, egyrészes fürdőruhát viselt, haja lófarokba volt kötve és szőke és barna változatban volt kapható. Máig a szőke hajú Barbie a népszerűbb. Első ára 3 dollár volt, a ruhákat pedig 1 és 5 dollár közti áron lehetett kapni hozzá.

Barbie hamar népszerű lett és bár az évek során sok támadás érte, a legtöbbet eladott játékbaba lett belőle. Ma is három másodpercenként gazdára talál egy a világban. Nevét a Handler család kislányáról kapta, a nem sokkal később megjelent Ken baba pedig fiukról, Kennethről.

Barbie világa szép lassan kiépült a játék köré. Lettek testvérei, unokatestvérei, udvarlója, szép háza, autói, hajói és háziállatai. Wisconsinból származott, egy kitalált városból, Willowsból, első „foglalkozása” pedig tini modell volt. Sosem ment férjhez, bár Kennel sokáig együtt voltak.

Az idők során sok hírességből lett Barbie baba, Twiggy modell után Grace Kelly, Elizabeth Taylor, Marilyn Monroe, Audrey Hepburn is Barbie változatot öltött, de hogy haladjuk a korral, J.K. Rowling és Nicki Minaj is megjelent már Barbie alakban.

A kezdetektől fontos volt, hogy Barbie példaképként szolgáljon a kislányoknak, hogy bármit elérhetnek az életben, ezért számtalan foglalkozása és szakmája lett, teniszjátékostól kezdve üzletasszonyon, orvoson át űrhajósig szinte minden volt, ami csak lehetett. Olyan szakmákat is kapott, mint a paleontológus vagy jeltolmács, a választási években pedig női elnökjelöltként is feltűnik Amerikában.

Az egyenlőség jegyében minden bőrszínnel gyártják és volt már fogyókúrázó változata is, sőt kerekesszékbe is ültették. A világ 150 országában kapható, ezért különféle népviseletet és hagyományőrző ruhát visel, például torreádor és gésa is lehet belőle, ha akarjuk.

A divattal természetes, hogy halad, a frizuráit mindig a kor divatja szerint igyekszik fésülni, a hetvenes évektől jobban mosolyog, azóta a fogai is láthatók, legújabb nagy változása az volt, hogy lecserélte ikonikus, mindig magas sarkú topánkáit és néhány éve már lapos sarkú cipőket is hord.

Jellegzetes színe levédett szín, a Pantone hivatalos színkódja szerint a #219C a Barbie rózsaszín.

A Guinness Rekordok Könyve szerint egy német hölgy, Bettina Dorfmann rendelkezik a legnagyobb Barbie gyűjteménnyel, több, mint 15 ezer féle Barbie lakja a házukat, szó szerint pincétől a padlásig.

Barbie születésnapját különleges rendezvényekkel ünneplik szerte a világban, de leginkább New Yorkban, ahol Barbie a világnak is bemutatkozott hatvan évvel ezelőtt.