Egy új izraeli kutatás szerint az ötvenen túli nőknek éppolyan biztonságos a gyermekszülés, mint a negyvenen túliaknak, és a születő gyerekek számára sem kockázatosabb – ismertette a sciencedaily.com tudományos portál.
A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Szoroka Egyetemi Kórház kutatói egy Las Vegas-i orvosi konferencián számoltak be eredményeikről a közelmúltban. A tanulmányhoz az 50 éven felüli nők terhességi komplikációit vizsgálták meg abból a szempontból, hogy a fiatalabb anyákhoz képest van-e különbség és növekszik-e kockázat.
A kutatók megállapították, hogy az orvosi és technológiai fejlődésnek köszönhetően – beleértve a mesterséges megtermékenyítést és a petesejtbeültetést – az az életkor, amelyben a nők még szülőképesek, fokozatosan kitolódott.
„Úgy tűnik, a gyermekszüléssel kapcsolatban az ötven az új negyven” – jelentette ki Ejal Seiner, a Szoroka kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának igazgatója, a kutatócsoport tagja.
A tanulmány során 242 771 szülést vizsgáltak meg, ezek közül 234 824 esetben – 96,7 százalék – az anya negyvennél fiatalabb volt. A fennmaradó szüléseknél a 40 és 50 közötti anyák és az 50 feletti anyák eseteit vetették össze.
(MTI)