Tizenhárom évvel ezelőtt, 2006. március 11-én, scheveningeni cellájában szívinfarktusban meghalt Slobodan Milošević.

Slobodan Milošević tíz éven át tartó autokrata hatalma 2000-ben ért véget, amikor Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék jelöltje nyert a választásokon. Milošević nem ismerte el a választás eredményét, hatalmát október 5-én döntötték meg, miután országszerte utcára vonult a nép.

Miloševićet végül 2001. április 1-jén tartóztatták le, a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek június 28-án adták ki.

Pere 2002. február 12-én kezdődött a Hágai Nemzetközi Törvényszéken. Kezdetben önmagát védte, de később – egészségi állapota romlásával – ügyvédek csoportja vette át a védelmet. A délszláv háború alatt szerb oldalról elkövetett bűntettek egyik fő felelősének tartották. Több mint 60 vádpontban folyt ellene eljárás, etnikai tisztogatás Horvátország területén, népirtás Bosznia-Hercegovina területén, illetve terror- és erőszakhadjárat Koszovó albán lakossága ellen. Ítélet nem született.

Mivel az állami és városi hatalom nem adott engedélyt, hogy Miloševićet Belgrádban, állami tiszteletadás mellett helyezzék örök nyugalomra, végül családi házának udvarán, Požarevacon temették el.

Fotó: Kurir