Pénteken este 19.14-kor Jugoslav Ćosićot, az N1TV igazgatóját céges telefonján hívta fel egy személy, aki az Egyesült Államok kormányának tisztségviselőjeként mutatkozott be, magát a Homeland security osztály munkatársaként azonosította.

A hívás oka, ahogyan azt az igazgatónak a hívó fél elmondta, az N1 Srbija TV-nek az Új-Zélandon elkövetett pénteki terrortámadással kapcsolatos tudósítása volt. A hívó fél, aki nem mondta meg a nevét, magyarázatot követelt Jugoslav Ćosićtól a tudósítás okán, arra célozgatva, hogy az N1 tudósításából arra lehet következtetni, hogy a szerkesztőségnek bizonyítéka van arra vonatkozóan, hogy a 49 halálos áldozatot követelő támadás szerbiai „terrorista bázissal” hozható összefüggésbe.

Az igazgatótól a hívó fél azt követelte, hogy tárja fel ezeket a bizonyítékokat, szóban, vagy egy elektronikus levélben, amelyet egy olyan címre várnak tőle, amelyet „két órán belül” megküldenek Ćosićnak. A hívó megfenyegette az igazgatót, hogy amennyiben ezt nem teszi meg, kitiltják az Egyesült Államokból.

A beszélgetés folyamán Ćosićot a hívó fél arról is tájékoztatta: az, ahogyan az N1 az Egyesült Államok-beli történésekről tudósít, az USA elnöke, Donald Trump ellen irányul, hiszen „eddig 300 negatív hangvételű tudósítást” közölt az amerikai elnökről az N1 három központja (Belgrádban, Zárgábban és Szarajevóban).

A hívás egy szerb mobilszámról, a +381 64 610 7391-esről érkezett.

Az N1 jogászait az igazgató tájékoztatta a hívásról, ők pedig megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy Szerbia illetékes szervei kivizsgálják ezt az ügyet.