Nem fogadta el a kormány a Vajdaság pénzeléséről szóló törvényjavaslatot, miután a köztársasági pénzügyi bizottság tárgyalt a javaslatról, amelyet Nenad Čanak, Olena Papuga és Nada Lazić terjesztettek be.

Aleksandra Tomić, a bizottság elnöke elmondta, a kormány tárgyalt a javaslatról, véleményét pedig eljutattatta a parlamentnek. Mivel a bizottság véleménye nem kötelezi a parlamentet, ez a törvényjavaslat a képviselők elé kerül a következő rendes ülésen, írja a Tanjug.

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke kiemelte, hogy a Vajdaságról szóló rezolúció, és a Vajdasági pénzeléséről szóló törvényjavaslat két olyan dokumentum, amelyek csak Vajdaságra vonatkoznak. Ilyen dokumentumról nem döntött a parlament a 2000-es évek eleje óta. Hozzátette, hogy a törvényjavaslat az első olyan dokumentum, amelyet az ellenzék nyújtott be és amelyet a hatalmon lévők nem utasítottak vissza.

Čanak emlékeztetett, hogy a 2000-es években a szerb parlament tárgyalt az úgynevezett Omnibusz törvényről, amelynek köszönhetően eltávolítottak olyan törvényeket, amelyek csökkentették Vajdaság autonómiájának hatásköreit.

A Liga elnöke hangsúlyozta, Vajdaságról azóta egy szó sem esett a parlamentben, pedig ki kell mondani, hogy milyen gondjai vannak 2 millió vajdaságinak, hogy milyen szegénységben élnek, és hogy mennyire szenvednek a centralizációtól. Vajdaság Čanak szerint elmaradott, szegény, a lakosság elköltözik, és környezetvédelmi katasztrófák fenyegetik. Véleménye szerint nagy előrelépés, hogy a parlamentben beszélhetnek ezekről a témákról.

A törvényjavaslatról március 20-án, vagyis szerdán vitázik a parlament.