A 16. és a 20. század közötti mintegy fél évezredben alig féltucat európai hatalom uralkodott a földkerekség legnagyobb része felett. A gyarmatbirodalmak katonai erejükre támaszkodva hihetetlen mértékű kizsákmányolást folytattak a meghódított területeken, nem egyszer a behódoló bennszülött vezetőkre támaszkodva. A hódításoknak, korlátlan erőszaknak, nem egyszer rabszolgatartásnak és mértéktelen csalásnak köszönhetve alapjaiban megváltoztak a termelési és erőviszonyok a világ gyarmattartó, ill. gyarmatosított vidékei között. A kérdés az, hogy vajon utólag – fél évszázaddal az utolsó gyarmatok függetlenségének kivívása után – jóvátehető-e az okozott kár.
Angus Maddison brit gazdaságtörténész becslése szerint az 1000 és 1500 közötti években – a kolonializmus kora előtt – Afrika és Ázsia együttesen az emberiség teljes gazdasági termelésének 75–80 százalékát adta. Ezzel szemben Nyugat-Európa részesedése csupán 9 és 18 százalék között ingadozott.
Ez a körülmény alaposan megváltozott, miután a nyugati hatalmak, először Spanyolország és Portugália, majd Anglia és Franciaország jelentős területeket foglaltak el Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában. A gyarmatosítás értékátvitelből állt, a rabszolgák totális kizsákmányolásából, valamint a gyarmatok kincseinek elrablásából, ami évszázadokig tartott.
Mennyibe került a kolonializmus a leigázott népeknek? Erre a kérdésre keresnek választ a volt gyarmatok történészei és közgazdászai.
Brit bűnök
Egy indiai marxista közgazdásznő, Utsa Patniak, a Jawaharlal Nehru New Delhi-i egyetem nyugalmazott tanára érdekes számítással állt elő: szerinte a brit birodalom kétszázéves indiai uralma alatt 44.600 milliárd dollár értéket sajtolt ki Indiából. Ez az összeg ma Kína évi össztermékének négyszeresével egyenlő, és jelentősen több, mint az amerikai GDP duplája, valamint tizennyolcszor több, mint India GDP-je.
A Kelet felajánlja kincseit Britanniának: Roma Spiridone festménye, 1778 (Reprodukció: Wikipedia)
Vajon lehet-e ekkora értéket valaha is visszafizetni? Hiszen ez rablás volt!
Mostanában sokat emlegetik azt a lehetőséget, hogy a volt gyarmattartó államok adják vissza legalább az elrabolt műkincseket és történelmi emléktárgyakat, adjanak nyugdíjakat az indiai katonáknak és a nepáli gurka csapatok tagjainak, akiket a Brit Kelet-Indiai Társaság alkalmazott. Shashi Tharoor indiai politikus már 2015-ben követelte az Oxfordi Egyetemen tartott előadásában, hogy az angolok fizessenek kártérítést India kizsákmányolásáért, mert arra legalább „erkölcsi kötelezettségük” van. A brit származású, de már negyed évszázada New Delhiben élő skót történész, William Dalrymple pedig azt követeli, hogy a volt gyarmattartók legalább ugyanúgy térítsék meg a gyarmatokon zsákmányolt kincseket, mint Németország a nácik által elrabolt zsidó vagyont. Dalrymple példaképpen az indiai eredetű, hatalmas Koh-i-Noor gyémántot említi, amit a britek az akkor tízéves Dulep indiai uralkodótól „vettek meg” a híres lahorei szerződés alapján és 1851-ben a londoni világkiállításon ki is állítottak, majd Victoria királynő koronaékszerei közé soroltak be.
A britek még 1765-ben megalakították a Kelet-Indiai Társaságot, hogy azon keresztül zsákmányolhassák ki az indiai szubkontinenst. Utsa Patnaik számítása szerint a brit megszállók 1765 és 1938 között 45 ezer milliárd dollár értéket tulajdonítottak el, ha figyelembe vesszük India exportját, valamint annak 5 százalékos kamatjövedelmét. Patnaik szerint az összes indiai exportból származó bevétel egyenesen Londonba került, ami lehetetlenné tette, hogy India gépeket vagy technologiát vásároljon a kiszállított áru jövedelméből.
Rabszolgaság elleni emlékmű Zanzibarban (A szerző kilétéről nem találtunk információt; Fotó: Matthias Zirngibl, Wikipedia)
A kizsákmányolásnak természetesen negatív hatása volt az indiaiak életszínvonalára, hisz még 1911-ben is a várható élettartam 22 év volt, az egy főre eső évi gabonafogyasztás 1900 és 1946 között 200 kilogrammról 137-re süllyedt. Emellett a brit adószedők is kíméletlenül dolgoztak, úgyhogy csupán öt év alatt megháromszorozták az adóterheket, aminek következtében komoly éhínség keletkezett, tízmillió ember halálát okozva. Ezeket a többlettadóból származó bevételeket a Kelet-Indiai Társaság arra használta fel, hogy – többek között – ópiumot vegyen és fegyveres erővel is kényszerítse Kínát annak felvásárlására.
A többi gyarmattartó hatalom
Természetesen nem csak a britek zsákmányolták ki gyarmataikat: a franciák és a németek sem voltak jobbak. Ennek eredményeként akár még Emmanuel Macront is felelősségre vonhatják az ország észak-afrikai tettei miatt. De érdekes módon nem az érintett országok indítottak kártérítési követelést Franciaország ellen, hanem Belgium(!), arra hivatkozva, hogy Napoléon – Richard Miller belga kultuszminiszter állítása szerint – több belga templomot rabolt ki és annak ellenére, hogy bukása után aláírt egy nemzetközi egyezményt az elhurcolt tárgyak visszaszolgáltatására, azt soha nem hajtották végre.
Németországnak messze nem volt annyi gyarmata, mint a briteknek, a franciáknak vagy a portugáloknak, de azért ők is megszállták a 19. században Namíbiát, Kamerunt és Togót, és ezekből az országokból nagy mértékű kultúrkincseket hordtak el. A volt gyarmatok most az elrabolt kincsek visszaszármaztatását követelik, de Németország azzal védekezik, hogy mivel ma csaknem minden afrikai ország többnemzetiségű, nem lehet pontosan megállapítani, hogy az elrabolt kultúrkincsek melyik nemzetiséghez tartoznak, tehát azt sem, hogy melyik országnak adják azokat vissza.
De nemcsak az európai országok rabolták ki az elfoglalt afrikai és ázsiai területeket. Indiában az angolok mellett más idegen uralkodók is a maharadzsák és a templomok kincseire fenték a fogukat. Amikor például Nader perzsa sah 1739-ben megszállta Delhit, hétszáz elefántot, négyezer tevét és tizenkétezer lovat vitt haza magával az indiai fővárosból. De még az eleve hatalmas kiterjedésű orosz birodalomnak is voltak gyarmatai, amelyek közül a volt Szovjetunió – sőt manapság az Orosz Föderáció – nem kevés területet meg is tartott.
Létezik-e neokolonializmus?
Tény persze, hogy a gyarmatok kizsákmányolása nagyban elősegítette a modern kapitalista világ megteremtését – Észak-Amerikától Ausztráliág. Utsa Patnaik ezért azon az állásponton van, hogy helytelen ma Kína és India afrikai gazdasági tevékenységét „modern imperializmusnak” nevezni, mert az – a korábbi imperialista rablással ellentétben – hasznos az afrikai országoknak. Ezért nyilvánvaló, hogy a „modern imperializmus” elnevezés ezekre a tevékenységekre arra szolgálnak, hogy eltereljék a figyelmet az „igazi volt imperialisták” kizsákmányolásáról, pedig az utóbbiak tettei nem maradhatnak büntetlenül.
Talán sikeresek is lesznek a volt gyarmatok kárpótlási követelései. Így például Richard Miller az EU-hoz fordult követeléseivel Franciaországgal szemben, amit az uniós parlament külpolitikai bizottsága ellenszavazat nélkül el is fogadott.
Vajon most majd sorjázni kezdenek a volt afrikai, ázsiai és dél-amerikai gyarmatok hasonló követelései?
Nyitóképünkön: A brit gyarmatbirodalom 1910-ben (Térképreprodukció: Cornell Egyetem, USA)
