Március 8-án ötödik alkalommal rendezték meg az 1 az 5 millióból elnevezésű demonstrációt Szabadkán. A szervezők ez alkalommal a mezőgazdasági termelők problémáira szerették volna felhívni a figyelmet, külön figyelmet szentelve a kistermelőknek. Ružica Matković kisboszniai mezőgazdasági termelő szólt az egybegyűltekhez.

Ružica gazdasága a 2–10 hektáros gazdaságok közé tartozik. Elmondása szerint a kistermelőknek egyik legnagyobb fejfájást az egészségügyi és nyugdíjbiztosítás fizetése jelenti.

„A törvény azt mondja, ha van fél hektár földed – egy falusi udvar sokszor nem kisebb –, amennyiben nem vagy foglalkoztatott, akkor évente mintegy ezer eurót be kell fizetni a nyugdíjalapba. Még 2014-ben bírósági szakértőt kértünk fel Szabadkán, hogy mérje fel a tiszta bevételt egy hektáron, attól függően, milyen haszonnövényt termelnek azon. Abban az igazán termékeny évben a tiszta haszon egy hektáron a kukoricából 24 017 dinárt, a napraforgóból 6393 dinárt, valamint a búzából 5426 dinárt tett ki. Ezek átlaga körülbelül 100 eurót jelent hektáronként. Kétezer aláírással kértük, hogy csak önkéntes alapon kelljen fizetni az alapba, és a tulajdont képező földterülettel összhangban. A kérelmet, a petíciót, valamint az elszámolást elküldtük négy illetékes minisztérium címére: a gazdasági, pénzügyi, munkaügyi, egészségügyi minisztérium címére, valamint az akkori kormányfőnek, Aleksandar Vučićnak is. Mit tettek az elmúlt öt évben? Semmit az ígéreteken, hazugságokon kívül. Ez idő alatt egészségügyi biztosítás nélkül élünk, félelemben, hogy a felgyülemlett adósságunk miatt – amiért nem vagyunk hibásak – elveszik azt a keveset is, amink van. Követelik, hogy fizessünk azokért a szolgálatokért, amelyet nem is használtunk.

Éhezünk az ország éléskamrájában

A másik problémánk, amely minden gondunk eredete, az alacsony felvásárlási árak. A tejnek, gabonának, gyümölcsnek, hízóknak 15 éve ugyanaz az ára. Szerbia régen kötelezettséget vállalt, hogy dolgozik az európai uniós csatlakozás terén annak érdekében, hogy a nép jobban éljen. Mi teljesítettek ebből? A támogatásainkat elvették, 12 ezerről 4 ezerre csökkentették hektáronként. Fizetjük a drága üzemanyagot, mert az állam az üzemanyag árának több mint felét bezsebeli adó formájában, a műtrágya, magvak, vegyszerek szintén egyre drágábbak. A mezőgazdasági politika hozzájárul a falusi lét ellehetetlenítéséhez, de eleve ellehetetlenítik az országban való megmaradást. Hogyan lehetséges éhesen, szegényen és mindenre kiéhezetten élni Vajdaságban, ebben a gazdagon termő éléskamrában?

A mezőgazdasági minisztérium élén már évek óta olyan személyek állnak, akik nem szeretik a mezőgazdaságot, közük sincs hozzá. A korrupció a gazdag vállalkozók kezére játszik. A mezőgazdaság pedig megtartja és védi a szociális békét az államban. Nincs rendben és nem tisztességes, hogy a mezőgazdasági termelő, aki eteti ezt az országot, kevesebbet érjen, hiszen az állam alkotmánya minden alapjogot szavatol.

Az ilyen kihasznált és kifosztott mezőgazdasági termelőre még kivetették az ingatlanadót is, amelyet már bevezetése alkalmával megnöveltek 300 százalékkal. Szabadkán a legdrágább a földadó más szerbiai városokhoz viszonyítva. A lecsapolási illetékkel olyan szolgáltatást fizetünk, amelyet nem használunk. A kistermelőknek nincs lehetőségük IPA-programokra pályázni, hazai támogatott pályázatokon részt venni új traktorok vagy más mezőgazdasági gépek vásárlására, építkezés vagy földvásárlás céljából. Ahogyan arra sincs, hogy licitáljanak az állami földek bérbeadása során, mert nem hitelképesek, és adósságaik vannak az állam felé. Az állattartásra nyújtott támogatással nem élhet minden termelő, különféle szabályzatokkal darabszámhoz kötötték, amelyhez megint csak több föld kell, hogy azokat el tudjuk tartani. A szarvasmarhák után járó támogatások és a mezőgazdasági gépek megvásárlására adott támogatások késnek, de rájuk nem érvényes a büntetőkamat. Van-e nekünk lehetőségünk, Aleksandar Vučić, hogy végrehajtókat küldjünk a mezőgazdasági kifizetésekkel megbízott igazgatósághoz vagy pereljük a mezőgazdasági minisztert és téged az összes hazugságért, amelyet eddig kimondtatok? Az egész kormány alkalmatlan olyan feltételek szabására, hogy a termékeink ne kerüljenek kevesebbe, mint azok előállítási ára.

Csak a mezőgazdaság termel többletet a büdzsében, de az államnak az áll érdekében, hogy elvegyen mindent a mezőgazdasági termelőtől, még azt is, amije nincs. Nem nehéz elképzelni, hova vezet ez. Az állam célja ay, hogy a kistermelőket megsemmisítse, hogy a végén 2-3 személy legyen mindennek a tulajdonosa, a többiek őket szolgálják.

Mezőgazdasági termelőnek lenni Szerbiában megalázó egészségügyi biztosítás nélkül, különböző adókkal terhelve, illetékekkel kifosztva, a mezőgazdasági termelő a szociális esetek alatt helyezkedik el. Tőle az állam csak elvesz, és azoknak a munkaképes embereknek adja, akik nem akarnak semmit sem dolgozni. Húsz éve szisztematikusan tettek tönkre bennünket, míg az elmúlt hét évben söpredéknek, munkakerülőnek, lustának, idiótának titulálnak, akik csak a támogatásokra várunk. Nincs szabadnapunk, ünnepnapunk, a betegszabadságunk pedig a halálunkkal kezdődik. A barátaim elhagyják a birtokaikat, eladják és elmennek, néhányan az ipari zónában helyezkednek el, vannak, akik külföldre távoznak. Ez lenne Szerbia jövője, Aleksandar Vučić?

Nem megyek el innen

Nincs jogotok arra, hogy megalázzatok, sértegessetek, bántalmazzatok, hogy behajtókkal fenyegessetek, és így fosztogassatok bennünket. Felelni fogtok mindenért. Így tovább nem mehet. Elvettétek tőlünk a jogot, hogy nehéz, de tisztességes munkával megélhessünk, egérré változtattatok minket, hogy rágcsáljuk napjainkat, és tengődjünk. Arra neveljük a gyerekeinket, hogy elhagyják a szülőföldjüket, mert itt nincs élet. Így tovább nem mehet. Én nem megyek el innen. Itt vannak elhantolva az őseim, akik munkájukkal, vérükkel, izzadságukkal építették fel ezt az országot, amit ti egy marék ezüstért eladtok. Aleksandar Vučić nem az én elnököm, és soha nem is lesz az. Tartsunk ki szabadkaiak, ez a mi hazánk!”

Az írás a Családi Kör 2019. március 14-i számában jelent meg. Fotó: Nikola Lučić / 1 az 5 millióból Szabadka