„Az elmúlt időszakban, az elmúlt években sokat foglalkoztam prózaírással, tulajdonképpen prózaírással teltek el ezek az évek, és úgy éreztem, hogy messzire került tőlem a vers, sokszor álmodtam, hogy igyekszik a vers felém, de nem tudom elérni, állandóan eltávolodik tőlem, s akkor aztán ilyenkor mindig kell valami apróság, egy szó, vagy egy hang, és akkor újra megkapaszkodhat az ember a vers első sorában” – mondta el szerdán este, a budapesti New York Kávéházban megtartott irodalmi esten Tolnai Ottó, a Kossuth-díjas vajdasági magyar író, költő, műfordító.
Tolnai Ottónak szerencsére sikerült megkapaszkodnia a végül aztán A jóságos Margaréta címen közreadott versének első sorában, s mint a budapesti publikum előtt a szerző elmondta, úgy érzi, hogy ezzel megtalálta azt a hangot is, „ami majd a következő kötetet fogja uralni”.
A költő részletesen mesélt arról is, hogy vannak az életében bizonyos tárgyak és helyek, amelyek „valahogy fontosabbak lettek számomra, mint gondolná az ember”. Hozzátette még: „Sokat tűnődtem erről, különösen fiatal koromban, hogy honnan van ez, miért fontosak nekem ezek a helyek annyira.”
Mindezt a kisebbségi létformával, a kisebbségi író élethelyzetével hozta összefüggésbe, akinek – szerinte – a lényegi problémája ez: „Valószínűleg a kisebbségi író annyira kisebbségi, hogy nincs helye; nincs saját helye” – fogalmazott Tolnai Ottó az esten, amelynek háziasszonya Juhász Anna szerkesztő, vendége pedig Bakos Petra irodalomtörténész volt.
Az irodalmi esten a beszélgetés és a felolvasások szüneteiben Grencsó István, a magyar avantgárd jazz egyik legkiemelkedőbb alakja szórakoztatta a közönséget hangszeres játékával (Dormán László felvétele)
Tolnai Ottó egy kérdésre válaszolva arról mesélt, hogy a kisebbségi írónak annyira megkérdőjeleződik a helye a világban, mintha nem is létezne: ez „egy megkérdőjelezett világ”. Mint mondta, talán éppen ezért is fontos számára annyira, hogy minden helyet, minden házat, minden utcát részletesen leírjon. A nemrég megjelent Szeméremékszerek című kötetében is ezért örökítette meg Palics szinte minden utcáját, minden házát, minden sarkát és minden fáját. „Minden kő, minden moharészlet”, ugyanis a kisebbségi író állandóan azzal foglalkozik, hogy „be akarja biztosítani azt a helyet, talpalatnyi helyet, ahol van; hogy létezik az a világ, s hogy az egy külön világ”.
A kisebbségi író törekszik arra, hogy erre a kis talpalatnyi helyre a maximumot megálmodja – fogalmazott Tolnai Ottó. Mint mondta, ő egy olyan író, aki egész életében, immár ötven-hatvan éve, mióta jelen van az irodalomban, állandóan bizonygatja, hogy létezik ez a fajta irodalom, „hogy létezik az az irodalom, ahova tartozom”. S teszi mindezt úgy, hogy közben nem mondja magát annak, sőt, ellenzi is, hogy kisebbségi írónak nevezzék, „de a létem, a problémáim, azok egyértelműen kisebbségi problémák”.
Részletes tudósításunk teljes változata a Családi Kör jövő heti számában jelenik meg.
Nyitóképünkön: Tolnai Ottó és Juhász Anna (Dormán László felvétele)
