A leghidegebb a Szabadka melletti Mérgesen volt, itt ma reggel hat órakor -6 fokot mértek, de a legtöbb helyen -3, -5 Celsius-fok is volt. A szakemberek szerint azokat a gyümölcsöket éri a legnagyobb kár, amelyek épp most virágoznak, vagy pedig most virágoztak el, vagyis a sárgabaracknál jelentős terméskiesés várható Észak-Vajdaságban. Ez a tény már csak azért is aggasztja a gazdákat, mert ebből a gyümölcsből tavaly sem termett egy szem sem ezen a vidéken.

A hőmérőn látszik, hogy Szabadka határában -5 Celsius-fokot mértek csütörtök hajnalban

A Pannon RTV Királyhalmán járt, ahol a gazdák szerint még a védett helyen álló fákon is látszik a fagykár. A tegnap még gyönyörű rózsaszínben pompázó virágok megfeketedtek.

Hasonló a helyzet Szabadka másik végén, Mérges közelében is. A város határában lévő gyümölcsfákon szintén látszik a fagykár, itt -5 Celsius-fok volt a minimális hőmérséklet, de hogy pontosan mekkora lesz a terméskiesés, csak kicsivel később lehet majd megmondani.

Az almafáknak nem esett bántódásuk.

Bognár Pásztor Hajnalka, növényvédelmi szakmérnök a Pannon RTV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a Mezőgazdasági Szakszolgálat rendelkezik automata meteorológia állomásokkal. A leghidegebb Mérges környékén volt, itt reggel hat óra körül -6 fokot mértek. A többi helyen ahol vannak meteorológia állomásaink sokkal kevésbé volt intenzív a fagy.

Csak remélni lehet, hogy nem lesz az idén is teljes terméskiesés

Leginkább azért okozott komoly károkat a fagy, mert hosszan, 5-6 órán keresztül tartott. A gyengébb fagyok ellen védekezni is lehet. Régen füstölést, vízpermetezést és betakarást alkalmaztak a gazdák. Manapság már létezik olyan permetszer is, ami -4 fokig védelmet biztosít a növényeknek – állítja a szakember.

„Ezek a készítmények elég drágák, de kevés kell belőlük, konkrétan a hormonális készítményből egy hektárra 150 milliliter kell. Ez nem akkora mennyiség amit a termelők nem tudnak megengedni maguknak.”

A fagy károsító hatását a fennálló szárazság még tovább súlyosbítja, mivel ennek következtében a növények stresszhelyzetnek vannak kitéve és még inkább fogékonyak a sérülésre – mondta a Pannon RTV-nek Bognár Pásztor Hajnalka.

Az előrejelzések szerint a hideg éjszakák még mindig nem hagynak el bennünket, jövő keddre ugyanis szintén -3 Celsius-fokot jósolnak a meteorológusok, csapadék pedig továbbra sem várható.

Fotó: Szabad Magyar Szó