Március huszadikán, a boldogság nemzetközi napján tartotta éves közgyűlését a Kolibri a Családokért Egyesület. Az összejövetelen tisztújítás is történt – tájékoztatta szerkesztőségünket a civil szervezet.

Vásárhelyi Teréz koordinálásával a jelenlévők még egy mandátumot szavaztak Gajda Nórának az egyesület vezetéséhez, aki a szavazás után javaslatot tett az új elnökség összetételére, amit a tagság döntő része elfogadott. Az elnökség tagjai: Kozma Szilvia elnökhelyettes (Hajdújárás), Danyi Somogyi Heléna (Királyhalom), Kókai Anasztázia (Királyhalom), Gulyás Oldal Emese (Ludas), Nagy György Júlia (Nosza) és Torma Vörös Olga (Palics).

A gyűlés ideje alatt kézműves foglalkozással múlatták az időt a legkisebbek.

„Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt nyolc évben az idejéből adományozott egyesületünknek és önkéntes munkájával életfeladatként járult hozzá a közjóhoz” – írta Facebook oldalán az egyesület.

A Kolibri a Családokért Egyesület nyolc éve, a tavasz első napján alakult. Azóta a szervezetben összesen 190 család fordult meg 455 gyerekkel.

Fotó: Szalma Imre