A Tehetségek Szolgálatáért éves díjban részesült Budapesten a doroszlói Wilhelm József történelemtanár, akinek hétről hétre jelennek meg írásai a Családi Kör hetilapban. A kitüntetés értékét növeli, hogy Magyarországon az idén egy, a szórványban dolgozó vajdasági pedagógust jutalmaztak ezzel az elismeréssel – írja az RTV honlapja.

Wilhelm József 1993-ban kezdte pedagógusi pályafutását a zombori Testvériség-Egység Általános Iskolában, az egészségügyi középiskolában és a Veljko Petrović Gimnáziumban tanít történelmet. Mindig felkarolja a tehetséges dákokat, akikkel rendszeresen részt vesz a vajdasági és a magyarországi történelmi és helytörténeti versenyeken. Tevékenységéért Budapesten átvehette a Tehetségek Szolgálatáért éves díjat.

„Úgy éreztem magam, mint amikor a diákjaim érzik magukat, amikor egy-egy verseny után sikert érnek el, s fel kell menni a pódiumra. Nekem is remegtek a lábaim, hogy olyan emberek társaságában vehettem át a díjat, akikre én felnézek, akik mögött sokévi munka és nemzetközi elismerés áll – mondta az RTV-nek Wilhelm, aki szívügyének tekinti a hagyományőrzést és a helytörténeti értékek felkutatását és megmentését is. Tanítványait felkészíti a Szólj síp szólj népzenei vetélkedőre. Évtizedek óta tevékeny tagja a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületnek, népdalgyűjtéseivel a kutatók munkáját segíti.

Nagyon érdekes dolog, hogy mostanában a magyar állam gazdaságilag segíti a vállalkozókat és földműveseket, de igen nagy gond van a vajdasági magyar értelmiséggel kapcsolatosan, hogy bennünket ilyen szempontból nem ért támogatás.

Ki vagyunk téve az utóbbi időben annak, hogy folyamatosan veszítjük el a normáinkat, és ez oda vezetett, hogy nagyon sok tanár kénytelen volt felmondani, külföldre távozni. Ez pedig egy olyan helyzetet fog teremteni, mint az első világháború után volt, hogy egyszerűen eltűnik az értelmiség, és erre nagyon oda kellene figyelnie a politikumnak”

– nyilatkozta az RTV-nek Wilhelm József, aki vajdasági és magyarországi újságokat is tudósít, szakmai előadásokat szervez, könyvismertetőket, esszéket, novellákat és verseket is ír.