A köztársasági képviselőház március 29-én, két munkanappal a közlekedésbiztonsági törvény módosításának életbelépése előtt többségi döntéssel megszavazta a törvény módosításának megváltoztatását, így a mezőgazdasági gépeket és a kapcsolható eszközöket mégsem kell április 3-ától évente újra bejegyeztetni. A hivatalos statisztika szerint Szerbiában a halálos kimenetelű közúti balesetek 7 százalékát a technikailag nem megfelelő traktorok okozzák. Ružica Matković kisboszniai mezőgazdasági termelő a Családi Körnek nyilatkozva elmondta, évente viszi műszaki vizsgára a traktorát, elsősorban saját biztonsága érdekében. Május közepén járna le a műszaki vizsga, de mivel úgy tudta, mopedjét is regisztráltatnia kell, ezért a múlt héten érdeklődött a vizsgát végző autóházban. Megtudta, nem csak megdrágult a traktorok műszaki vizsgájának ára a múlt évhez viszonyítva, de meg is szigorították azt. – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Kétszer is gondolja meg, iszik-e a csapból! (2.)
Szerkesztőségünk megkereste az adai Standard Kommunális Közvállalat, illetve a zentai Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat illetékeseit, akiktől azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy a közelmúltban közzétett adatok alapján alkalmas-e emberi fogyasztásra a csapvíz, tájékoztatták-e a helyi lakosokat a felmérés eredményeiről.

Játék a vízzel
A szakemberek szerint a megoldás a vízgyár kiépítése lenne, viszont ahhoz pénz kell, méghozzá nem is kevés. Az viszont nincs, mert az államnak fontosabb, hogy eurómilliókért harci repülőgépeket vásároljon külföldről, hogy – szintén eurómilliókba kerülő – szökőkutakat építsen, hogy a főváros egyik részéből vízivárost építsen, hogy buszokkal utaztassa a szendvicsért és egy kis napidíjért bármilyen szlogen skandálására alkalmas személyeket… – Tőke János vezércikke

Válaszra (és döntésre) várva…
Darko Špoljar topolyai nyugdíjas a közérdekű információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvényre hivatkozva levélben kér hivatalos tájékoztatást az Alkotmánybíróságtól az ideiglenes nyugdíjcsökkentési törvény alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó kezdeményezések sorsáról. – Takács Magda a nyugdíjasokat érintő kérdésekkel foglalkozik

Szentmihályon jártunk
A Családi Kör szerkesztősége és az Újvidéki Rádió Éjszakai Mulató című műsorának csapata szombaton a bánáti Szentmihályon járt a helyi József Attila Művelődési Egyesületben megszervezett bálban. A kettős közönségtalálkozón a jó hangulatról a Tordai Samu zenekar gondoskodott. A bál tomboláján számos értékes ajándék talált gazdára.

VAJDASÁGI ZENEKAROK: Az Atlantic együttes

Harmincadszor is KNV!
Harminc évvel ezelőtt kétheti rendszerességgel tartottak tömeges felnőtt és gyermektáncházat Temerinben, ennek köszönhetően jött létre itt a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének keretében a Középiskolások Népművészeti Vetélkedője, melyet ezúttal is Temerinben rendeztek meg, immár jubiláris 30. alkalommal. – Majoros Zsuzsanna beszámolója

„A személyiséged és a mentalitásod számít”
Nagy Zsolt, aki Zentáról származik, szülővárosából viszonylag idejekorán a határon túlra került, ahol ennek a bizonyos sorsnak köszönhetően tizenkilenc évesen meglátta, milyen is a világ. A kíváncsiság és az anyagi jólét egészen Berlinig repítette. Három év után viszont úgy döntött, hogy az osztrák városban, Welsben telepszik le. – Pósa Tamara interjúja

Személyes és közérdekű
Hiszen a jogainkról való önkéntes lemondás, az előnytelenbe való beleegyezés korántsem egyenlő a kisebbségi érdekképviselettel, a „csak nagyobb baj ne legyen”-érv táplálta kritikátlan lojalitás pedig terméketlen táptalaja a jognak, sőt, épp az alaptörekvéssel ellentétes eredményre vezet. Épp hogy a „kis baj” ignorálása teszi lehetővé a „nagy baj” térnyerését. – Bence Erika írása a Camera Obscurában

Emlékezés és emlékeztetés
De felvetődik a kérdés, hogy a pontos számot, az áldozatok nevét a 21. században miért nem lehet tudni. Ez nem az állam felelőssége? Szerbiában ma ugyanazok vannak hatalmon, akik húsz évvel ezelőtt. Szerbiában az akkori bombázásokért felelős emberek vannak hatalmon. És ezzel a bűnnel mindmáig nem számoltak el.

A maximumot megálmodni egy talpalatnyi helyre
„Sokszor álmodtam, hogy igyekszik a vers felém, de nem tudom elérni, állandóan eltávolodik tőlem, s akkor aztán ilyenkor mindig kell valami apróság, egy szó vagy egy hang, és akkor újra megkapaszkodhat az ember a vers első sorában” – fogalmazott irodalmi estjén Tolnai Ottó, a Kossuth-díjas vajdasági magyar író, költő, műfordító. – Szabó Palócz Attila írása

Írástudás vagy analfabetizmus?
Az iskolák számára külön kihívást jelent a mobileszközök használata olyannyira, hogy több országban törvénnyel próbálnak fellépni ellene. Franciaországban például a törvényhozás meglehetős egyetértésben szavazta meg a tiltásra vonatkozó jogszabályt, amely ugyanakkor nem rendelkezik a kiszabandó büntetésekről, és nem tér ki a tiltás alkalmazásának részleteire, így viszont meglehetősen viszonylagossá válik a végrehajtás. – Beretka Ferenc írása

Kihozták „meglevegőztetni” a borjúkat
Vígi Zsoldos Zsaklina riportja a magyarkanizsai vásárban látottakról

Vendégségben Baján, Bajsán, Zomborban, Szabadkán, Nagybecskereken

GURULUNK: Harminckét Sandero egy Bentleyért

KÖZÉLET: Emlékezetből megírt szubjektív napló – Balla Lajos írása

MÚLTIDÉZŐ: Hideg prágai tavaszok – Messmann István visszatekintője

KÉPHISTÓRIÁK: Még egyszer Ferenc Jóskáról…

SZÍNHÁZ: A vajdasági magyar színházak áprilisi játékrendje

TÁRCA: Egy országot vezetni ezereurós fizetéssel? – Nagy Nándor jegyzete

SAJTÓTÖRTÉNET: Tüskés bokor – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM – Fekecs Emese: Egy pöttöm város mindennapjai

ÖTLETSAROK: Készüljünk a locsolkodásra!

KERT: Még megmenthetjük a méheket

NEM A GÓLYA HOZZA: Menő a mosipelus

AZ ORVOS VÁLASZOL: Fejfájás, szédülés

HOROGRA AKADVA: (Kutya)gumi kukorica – Huzsvár József cikke

SPORT: Játékoskereskedők – Németh János írása

KONYHA: Zöldhagyma és hónapos retek

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, sakkrovat, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Kedden és szerdán még megvásárolhatja az újságárusoknál a legnépszerűbb vajdasági magyar hetilapot!