Aki azt hitte, hogy Mueller majd tárgyi bizonyítékként felmutat pl. egy közjegyzősített összeesküvési jegyzőkönyvet Trump meg Putyin aláírásával, az bizony csalódott a tíz százalékban kifeketített, félezer oldalas vizsgálati jelentés láttán. Aki azt gondolja, hogy Trump csak úgy viccből üldözte a különleges ügyészt és rendelte most el a nyomozók elleni nyomozást, az úgyszintén téved.
Aki viszont látleletként fogja fel, amit egy konzervatív nyugalmazott FBI-igazgató az elnök védelmére újonnan kinevezett igazságügyminiszter elé rakott, és amit az utóbbi gazdája felmentéseként tolmácsol, az valahol képes lehet rátapintani a lényegre.
A Mueller-féle jelentés egyszerre látlelet a Trump-korszakról és a normalitást fenyegető veszedelmekről. Minden ellenkező híresztelés és diadalittas ujjal mutogatás ellenére ugyanis egyértelmű kaleidoszkóp-pillantást nyújt arra a fertőre, amiben egy Trump-formátumú csalárd hazardőr eljátssza a végső szerepet, megpróbálva kisajátítani az állam roppant hatalmát saját dicsőségére és korlátlan gazdagodására, miközben mindenféle talpnyalók, opportunisták és aljas gazemberek szolgálják fel neki a kaviárt lencsével, csak hogy lenyalhassák az aranytányérról a maradékot.
A látlelet azért láthatatlan, mert – a normalitást még mindig tiszteletben tartani próbáló – Mueller eleve elfogadta a mondvacsinált minisztériumi szabályt, hogy hivatalban lévő elnököt nem lehet vád alá helyezni. Márpedig ha nem lehet, akkor nem is szerkeszthető ellene vádirat. Ahelyett egy mélyértelmű kincsessziget-térkép tárul a figyelmes olvasó – és a Kongresszus – elé, mert az utóbbit – a józan észen és a választási megfontolásokon túl – semmilyen mesterséges korlát nem tart vissza a helyes út kiválasztásában.
Bill Clinton – gondoljunk róla akármit – alávetette magát egy vádesküdtszéki kihallgatásnak, ami után (és kilenc évig tartó nyomozás végén) egyetlen hamis mondat miatt leváltási eljárást kezdeményeztek ellene, amelyet saját pártja is jórészt támogatott. Richard Nixon egy amatőr betörési kísérlet elkendőzési kísérlete miatt került volna hasonló helyzetbe, ha idejében le nem mond – miután saját pártja is megvonta tőle a bizalmat.
Ami csütörtökön bizonyítást nyert a Trump-fertőről, az ezerszer súlyosabb, mint az előző két ügy együttvéve. Csakhogy közben alaposan megváltozott a világ.
A látlelet azért lehetetlen, mert a trumpista – és minden hasonszőrű gyűlöletszító, ellenséggyártó – káoszpolitika lényege, hogy elhomályosítja az emberi látóképességet. Az ilyen álnok politikusnak saját hívei sem hiszik a szavát (bizonyított tény a Trump-fanatikusok táborából), de a lényeg éppen ez: írmagja se maradjon bármilyen, igazságba, intézményekbe vetett hitnek és bizalomnak, hogy csak az éppen hatalmon lévő szófacsaró iránti totális lojalitás uralkodhasson. Irány a középkor, sőt a Krisztus előtti korok!
És mégis létrejött egy látlelet – akármilyen láthatatlanul is próbál irányítani és tehetetlenül cselekedni. Senki nem mondhatja, hogy nem szóltunk.
